Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szent Márton Akadémia - Zalaegerszeg

helyszín: Zalaegerszeg, Mindszenty-iskola fizika előadó

kezdés: 18.30


2016. február 16.kedd. 18.30

A katekumenátus szerepe es jelentősége Márton életében

Előadó: Kürnyek Róbert, a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-templom plébánosa

 

A katekumenátus intézménye vonzó volt Márton számára, megalapozta hitét és gondolkodásmódját. Sulpicius Severus a Vita Martini‐ben írta: „Már tízéves korában szülei akarata ellenére egy templomhoz menekült, és kérte, hogy katekumen lehessen. Majd csodálatos módon teljesen Isten szolgálatára adta magát, és midőn tizenkét éves lett, a pusztába kívánkozott. Követte volna vágyát, de éveinek csekély száma megakadályozta terveit, lelkét azonban remeteségek és templomok foglalkoztatták, és már gyermekkorában azon elmélkedett, amit később alázatos buzgósággal megvalósított.”