Szombathely gyásznapja - A Székesegyház bombázása
A második világháború végéhez közeledve, 1945. március 4-én az amerikai légierő bombatámadást hajtott végre Szombathely ellen. A bombázás kiváltó oka minden bizonnyal a menekülő német csapatok által a szombathelyi vasútállomáson elhelyezett több mint 90 vasúti kocsi volt.
A március 4-i eseményeket egy korabeli kispap, Dallos Imre naplójában a következőképpen írja le:
„Életem legborzalmasabb napját éltem át. Szörnyű bombázást kapott Szombathely. Reggel 10 órakor püspöki mise volt a székesegyházban s ünnepélyes Te Deum a pápa koronázási évfordulójára. Hatalmas embertömeg szorongott a templomban. Különféle küldöttségek foglaltak helyet a stallumokban. Semmi baj. Délben riadó. Lemegyünk a pincébe. Rossz előérzetem van, pincénk tele van. Önképzőköri ülést tartunk. Egyszer csak megkezdődött a szőnyeg, s a villany kialszik. Hatalmas csapások döngetik a földet. A föld fölemelkedik, hullámzik minden. Hatalmas csattanás és hatalmas megrázkódás. Vészkijáratunkat valami baj érte. Tele van porral a pincénk. Puskaporszag. A hullám véget ért. Fellélegzünk. Kimennek egyesek. Mi imádkozunk. Ki érettünk vérrel verejtékezett! Egyszer csak ismét elkezdődött a szőnyeg. Ripeg-ropog minden. A halál torkában érezzük magunkat. Szent Márton könyörögj érettünk, most már mindenki zokog. Vége a hullámnak. Kívülről jönnek azzal a szörnyű hírrel, hogy a székesegyház telitalálatot kapott, s mellettünk egy bomba. Kiss kanonok úr háza szintén telitalálatot kapott. Pintér kanonok úr meghalt.[…]”
118 B-24 –es bombázó, 5 hullámban összesen 259,6 tonna bombát dobott a városra. Szombathely 4471 lakóházából 3575 sérült meg.
A közelmúltban egy amerikai kutató, Fred Crenshaw azt a megállapítást tette, hogy a bombázás nem tekinthető amerikai csapatok megtorló terrortámadásának, hanem egy elhibázott katonai manőver következménye. Az amerikai támadó egységekben ugyanis csak a vezérgépnek volt megfelelő navigációs rendszere, s mikor ez a vezérgép kiadta a bombázás megkezdésére vonatkozó utasítást, az össze pilótának ki kellett oldania bombáját. Sajnálatos tragédia, hogy az olaszországi rossz időjárási viszonyok miatt, több gép lemaradt egységétől, s azok nem a vasútállomás, hanem tévedésből a székesegyház felett oldották ki gyilkos eszközeiket.
Akár elfogadjuk ezt a nézetet, akár nem meg kell állapítanunk, hogy a támadás során mind Szombathely városát, mind pedig a szombathelyi püspökséget helyrehozhatatlan károk érték. A Püspöki Palota találatot kapott, a szombathelyi városháza elpusztult. A Székesegyház főhajója beomlott, az oltárfestmények jelentős része tönkrement, az összes ajtó és ablak használhatatlanná vált. Ennél is jelentősebb volt mindazon veszteség, amely az emberéletekben jelentkezett. Március 4-én összesen 303 szombathelyi polgár vesztette életét, köztük Kiss Lajos általános helynök, valamint Pintér József kanonok, illetve az akkor a püspöki palotában tartózkodó két piarista kispap.
A sokkoló csapások sorozatában azonban hihetetlen események is történtek. Önmagában már az is csoda volt, hogy a bombatámadás nem egy-két órával korábban érte az emberekkel zsúfolásig telt Székesegyházat. De csoda volt az is, hogy a támadást egy lány a telitalálatot kapott Székesegyházban vészelte át, miközben az épület körülötte szinte teljesen megsemmisült. De a legnagyobb csoda, az isteni kegyelem legnagyobb tette mégis a rommá bombázott Székesegyház újjáépítése volt. Hatalmas összefogással Kovács Sándor akkori megyéspüspök elérte, hogy két évvel a támadást követően 1947. szeptember 7-én Mindszenty József bíboros hercegprímás felszentelhette a kívülről elkészült székesegyházat.
Szombathely városa a magyar városok közül az ötödik legromosabb város volt. Az akkori emberek mély hite, élni akarása tette lehetővé azt, hogy ma is áll, és egyre szépül a szombathelyi katedrális.
