Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szakrális Művészetek Hete az egyházmegyei gyűjteményekben

2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)Az Ars Sacra Alapítvány 2009-ben harmadik alkalommal hirdette meg a Szakrális Művészetek Hete című programsorozatot szeptember 18-27. között. Az ország területéről, sőt határon kívüli településekről is csatlakoztak a kulturális intézmények a kezdeményezéshez, több mint 850 helyszínnel. Ennek keretében a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár két napon 2009. szeptember 24-25. között két-két ingyenes tárlatvezetéssel várta a látogatókat.

Megismertettük az érdeklődőket a könyvtár történetével és a szeptember 15-én nyílt időszaki kiállítással, amelyen betekinthettek az egyházmegye tudós papjainak életrajzába és munkáiba.

A csütörtök délelőtti időpontra még kevesebben érkeztek, ezen a látogatók többsége nyugdíjas volt, akik annak ellenére, hogy kis létszámú csoportot alkottak, annál nagyobb érdeklődéssel szemlélték a tárlatot. Személyes kötődésükről is beszámoltak, ha a kiállításon szereplő, nemrégiben elhunyt tudós papot volt szerencséjük személyesen ismerni, vagy találkozni vele. Felhívásunkra iskolai csoportok is jelentkeztek, a csütörtök délután 15 és 16 órakor induló tárlatvezetéssel a Szilágyi Erzsébet Kollégium 20 fős csoportját, majd a Brenner János Kollégium 30 fős csoportját kalauzoltuk, amely intézményeknél már hagyománynak számít az év elején tett könyvtárlátogatás, ezt a rendezvény keretében most díjmentesen megtehették.

Pénteken délelőtt 11 órától a Gépipari Műszaki Informatikai Szakközépiskola és a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákjait fogadtuk, délután 16 órától pedig a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Dr. Sill Aba Ferenc könyvtárigazgató kalauzolásában vett részt a vezetésen. Lehetőséget kínáltunk az egyéni látogatóknak is, őket a két nap során délelőtt 10 és 12 óra között, valamint délután 15 és 17 óra között fogadta a könyvtár. Csatlakozhattak a meghatározott időpontokban induló tárlatvezetésekhez, vagy a tárlókban kihelyezett kiírások alapján tájékozódhattak.

Örömünkre szolgált a nagy arányú részvétel a rendezvényen, különösen a diákcsoportok érdeklődése, hiszen célunk az egyházmegyében fellelhető kincsek széles körű megismertetése, kultúránk emlékeinek bemutatása. A könyvtári program után 26-án szombaton pedig a Sala Terrena várta a látogatókat ingyenes tárlatvezetésekkel.

Káhl Eszter

 

2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)2009.09.24-25. - Szakrális Művészetek Hete (Szombathely)
 

Fotó: Kozma Attila