Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Menjünk Betlehembe!

A csillag Jézus születésének helyénSzép élményben és karácsonyi felkészítésben volt részük azoknak, akik eljöttek a Don Bosco Művelődési Házba a Szombathelyi Magyarok Háza Egyesület rendezvényére 2009. december 21-én. A Brenner János Általános Iskola betlehemező csoportja fölelevenítette előttünk karácsony eseményét. Felvonultak az Ószövetség prófétái, akik már jövendöléseikkel készítették elő a Megváltó eljövetelét.

Majd a valóra vált örömhírt meghallva a pásztorok jöttek a gyermek Jézus elé, hogy elhozzák neki szerény adományukat. Ezután dr. Gyürki László pápai prelátus vezette el a hallgatókat képek segítségével a Szentföldre egy lelki zarándoklatra.

Az Angyali üdvözlet bazilikájaJeruzsálemből indult a zarándoklat, de nem vezetett egyszerre Betlehembe, mert először ellátogattak Názáretbe az Angyali üdvözlet bazilikájába,  Mária házába. A márvány oltár felirata hirdeti: „És az Ige itt lett testté”. Ez a legszentebb Mária szentély a világon. A bazilikában található a Magyarok Nagyasszonya mozaik. Ezután a zarándoklat elkísérte Máriát Ain Karembe a hegyek közé Zakariás templomához. Ennek mellékoltáránál hirdeti a felirat: „Itt született Keresztelő János”. A templomon kívül találhatók különböző nyelven Zakariás hálaénekének táblái. A 2000. évi jubileumi magyar zarándoklat alkalmával magyarul is felkerült a falra a Benedictus, Zakariás éneke. Mária és Erzsébet találkozásának emlékére épült a Szentföld egyik legszebb temploma. A főoltár képe Máriát ábrázolja, amint a sivatagon halad keresztül. Öröm tölti be szívét, mert Istenét viszi méhében, és segíteni jön idős rokonának Erzsébetnek. Ekkor hangzott el Mária hálaéneke a Magnificat. Ennek magyar szövege is olvasható a templomon kívül, az oldalfalon. A zarándoklat ezután indult el Betlehembe. A ma is létező barlanglakás emlékezteti a zarándokot Jézus születésének helyére.

A gyermek Jézus szobra karácsonykor a születés helyénA születés barlangja felett emelkedik a világ legrégebbi keresztény temploma, az öthajós Születés bazilikája, amelyben ezüst csillag jelzi a születés helyét. Felirata: „Itt született Jézus a Boldogságos Szűztől”. Az éjféli szentmise után ünnepi körmenetben egy kis Jézus szobrot helyeznek el ezen a csillagon. Mivel a bazilika az ortodox keresztényeké, a karácsonyi szentmisét a mellette lévő Szent Katalin-templomban tartják. Ez azonban nagyon kicsi, ezért a hívek a templom előtti ún. Jászol téren vesznek részt a szentmisén. A betlehemi zarándoklathoz elengedhetetlen, hogy elmenjünk a Pásztorok mezejére is, ahol elhangzott az örömhír: megváltó született Dávid városában. Láthattuk a pásztorok barlangját, és a pásztorok kápolnáját. A kis kápolna barlangot és sátrat egyesít magában. Szebbnél szebb festmények díszítik a falát. Karácsony örömünnepéhez tartozik még a napkeleti bölcsek látogatása is, majd a Szent Család menekülése Egyiptomba. A mai Dávid tornya impozáns épület helyén állt Heródes palotája. Itt érdeklődtek a bölcsek a Zsidók királya születési helyéről. A betlehemi barlangban a Napkeleti bölcsek oltára emlékeztet a találkozásra és ajándékaik átadására.

A Tejbarlang a maga kedves legendájával, azután Hebron, Júdea sivataga jelzik a menekülés fáradságos útját Egyiptomba. Angyali intésre innen tér azután vissza a Szent Család Názáretbe. A Nevelkedés temploma alatt található Szent József barlangja. Itt dolgozott Jézus nevelőatyjával, és élt 30 éven át munkás életet, példát adva az imádságra, az engedelmességre és a munka szeretetére.

Dr. Gyürki László pápai prelátus

 

Moldován mozaikKeresztelő Szent János születési helyeBenedictus táblaMagnificat táblaBarlanglakás BetlehembenA Születés bazilikájaDávid tornya