Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Egyházmegyei Zarándoklat 2010 - Búcsúszentlászló

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)A Szombathelyi Egyházmegyében már hagyománnyá vált, hogy minden év május 1-jén egyházmegyei zarándoklatot szerveznek a megyéspüspök, Dr. Veres András vezetésével. Immár negyedik alkalommal került megrendezésére ez a jeles egyházmegyei program 2010. május 1-jén. Máriacell, Máriagyűd és Győr után Egyházmegyénk hívei papjaik vezetésével most az ősi, zalai Mária kegyhelyre, Búcsúszentlászlóra zarándokoltak, ahol nemcsak égi Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát, hanem Szent László királyunkat is tisztelik, aki a hagyományok szerint az első kápolnát építtette ezen a domboktól ölelt, festői szépségű vidéken, miután csodás módon megmenekült az őt üldöző seregtől.

A több mint 2500 zarándok buszokkal, vonattal és személyautókkal érkezett a kegyhelyre, ahol az ismerős ének szavaival köszöntötték a Szent Szüzet: „Köszönteni jöttünk, óh Mária, néked hálát adni Krisztus anyja. Köszöntünk tégedet Mária, Mária Úrjézus szent anyja, angyalok királyné asszonya.”

11 órakor az ünnepi szentmisével kezdődött az egész napos imádságos program, amelyen 52 pap koncelebrált a főpásztorral. A szentmise utáni szabadidőben mindenkinek lehetősége volt az otthonról hozottak elfogyasztására, és az ismerősökkel, barátokkal való találkozásra, beszélgetésre.

Délután 14 órától fakultatív program várta a zarándokokat, hiszen lehetőség nyílt egyrészt a templomban zenei áhítaton és litánián való részvételre, másrészt pedig a világosság útját járhatták végig az imádkozó hívek. 15 órától Bokor Zoltán diakónus vezetésével szentségimádáson vettünk részt a szabadtéri oltárnál. Imádságos napunk végén megyéspüspök úr vezetésével az esti dicséretet imádkoztuk el. A közös liturgiák fényét a Székesegyház Werner kórusának csodálatos éneke tette még szebbé és ünnepélyesebbé. 

A nap végén az imádkozó sokaság szívében hálával és kegyelmekkel eltelve tért haza. Egész napunk mottója lehet a zalai Mária himnusz, amely szépen összefoglalja, hogy miért is volt számunkra fontos ez a zarándoklat:

„Dombos Zala zengő dala Feléd száll most,
Boldogasszony a te neved legyen áldott!
Édesanyánk, árva néped leborulva hódol néked és könyörög.

Könnyes Zala kérő szava legyen kedves,
Nézd: a szemünk könnyeinktől mindig nedves.
Édesanyánk, árva néped leborulva hódol néked és könyörög.

Hívő Zala színe-java eljött hozzád,
S gyermekeid tenyerükben szívük hozzák.
Édesanyánk, árva néped leborulva hódol néked és könyörög.

Hálás Zala elvisz haza szívbe zárva,
S ha szenved is, nem lesz többé e nép árva,
Édesanyánk, árva néped leborulva hódol néked és könyörög.”

Déri Péter püspöki titkár

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

Fotó: RK Plébánia Búcsúszentlászló

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

Fotó: Mátyás Zsófia, Teklits Tamás

2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)2010.05.01. - Egyházmegyei Zarándoklat (Búcsúszentlászló)

Fotó: Hegyi Sándor