Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

István, a király előadás Tófejen

2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)A Petrikeresztúri Amatőr Színjátszók előadásában harmadik alkalommal láthatták az érdeklődők Szörényi Levente-Bródy János-Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján írt nagy sikerű rockoperát, az István, a királyt. A vendégszereplésre a jogtulajdonos Zikkurat Színpadi Ügynökség engedélyével Tófej polgármesterének meghívására került sor 2011. augusztus 13-án 19.30 órai kezdettel a község Szent Család templomának udvarán. Az előadást a házigazda Horváth Zoltán polgármester, valamint Bognár István plébános rövid, köszöntő szavait követően Gérczei Mónika, Petrikeresztúr község polgármesterének ünnepi beszéde előzte meg.

Maga a templom és a templomkert, valamint a templom oldalában felépített két színpad (István és Koppány vára), a korhű díszítés és a saját készítésű jelmezek, az előadás alatt lobogó fáklyák által keltett árnyak, a főszereplők és a kar éneke, valamint a kicsik és nagyok előadást kísérő táncai felidézték államalapító nagy királyunk házasságkötését, Géza fejedelem temetését, István és a trónkövetelő Koppány vezér egymással való küzdelmét, valamint a koronázást.

A darabot előadó kis közösség – ahogy azt a névválasztás is jelzi – amatőr, mindenféle zenei és színészi képzettség nélküli fiatalokból, örökifjakból áll, akik az élet legkülönbözőbb helyein próbálják megélni egyszerű, mindennapi életüket, próbálnak felülkerekedni a nehézségeken, igyekeznek megvalósítani álmaikat, s mindeközben közösségépítő és megtartó módon hódolnak kedves időtöltésüknek, mely a zene, az ének és a tánc.

2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)Az elmúlt évhez hasonlóan a címszereplőt Pálfi Tibor, Koppány vezért Gérczei Béla, Rékát és Gizellát Németh Zsófia és Németh Eszter, Saroltot Pálfi Tiborné, Laborc és Torda kettős szerepét Szilágyi András, Asztrik püspök szerepét a darab megvalósításának ötletét adó Szili Ernő novai kántor énekelte a két hűséges zalatárnoki ministráns (Baki Valentin és Baki Florentin) kíséretében, míg a csábító asszonyokat Györfi Zoltánné, Szilágyi Lászlóné és Takács Gézáné, a regősöket pedig Gérczei Mónika polgármester, a táncokat is betanító és az előadást koordináló gellénházi pedagógus, egy személyben a petrikeresztúri művelődési ház munkatársa, Lóránt Emília, valamint Vörös Andrea alakította. Az előadás technikai hátterének kitűnő biztosításáért a hangosítást végző gellénházi Pirzsók Lászlónak és Balogh Szilárdnak, illetve a fénytechnikát kezelő petrikeresztúri Takó Lászlónak tartozunk köszönettel. Szívből köszönjük a hálás közönségtől kapott elismerő tapsot, továbbá a tófeji önkormányzat meghívását, segítségnyújtását és az előadást követő vendéglátását!

2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)Az idei évben a színjátszók egy mindenkit megpróbáló, nagy felelősséget jelentő feladat előtt álltak: most először kerülhetett sor a darab idegenben való előadására, s az előadási engedély utolsó percekben való kézhez kapása következtében csupán két hét felkészülési idővel. Az előadás mindezen akadályok ellenére nagy sikert aratott a több száz néző részéről, köszönhetően a szereplők és a vendéglátók közösségbe vetett hitének, melyért hatalmas köszönettel tartozunk! Már szent királyunk is felismerte annak idején, hogy az erős állam, erős, fejlődőképes közösség alapfeltétele két pillér megléte: a civil közösség és az Egyház. E két pillér egymást erősítheti, de gyengítheti is. Cél mindenkor a két pillér kölcsönös együttműködése. Ha ez megbomlik, a közösség félkarú óriás lesz, ahol a megmaradó pillér felelőssége sokszorosára értékelődik a talpon maradni akaró közösség életében. Petrikeresztúron ezt a szerepet töltik be közösségformáló erővel a színjátszók.

A bemutatott darab már 2009-ben alcímként választott – Huzsvár László délvidéki katolikus püspöktől kölcsönzött – jelmondata is ezt üzeni számunkra: „Mi magunk vagyunk Szent István király öröksége!”

Szili Ernő

 

2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)

2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej)2011.08.13. - István, a király előadás (Tófej) 

Fotó: Szili Ernő