Idén Szombathelyen rendezik meg az országos szalézi ünnepet
Országos szalézi ünnep kezdődik helyi plébániatemplomunkban 2012. január 28-án, szombaton. A Magyar Szalézi Család Bosco Szent János alapítót ünnepli, éspedig idén – a hagyományoktól, azaz Budapesttől eltérve – Szombathelyen! Az ünnepi szentmise fél 11-kor kezdődik a Szent Kvirin-templomban. A főcelebráns és ünnepi szónok dr. Stanislav Hocevar belgrádi érsek lesz. Az ünneplés 12 órától a rendház színháztermében folytatódik, amelyben az intézmény fiataljai és idősebb hívei a helyi szaléziakkal közösen szervezett műsort és sokszínű, változatos, vidám színdarabot adnak elő a közönségnek.
Az ünnepség, amelyre az ország több részéről is (többek közt Kazincbarcikáról, Pécsről, Budapestről, Tápiógyörgyéről, Nyergesújfaluról) várhatók vendégek, állófogadással ér véget.
Az ünnepi program nyílt: minden hívőt, Don Bosco-tisztelőt, illetve olyan érdeklődőt szeretettel várunk, aki támogatja jelenlétünket, ifjúsági-nevelői munkánkat, vagy csak kíváncsi erre. Nálunk minden jószándékú ember otthon van!
A nap programjáról bővebb információ a Szent Kvirin Plébánia honlapján található.
P. Csány Péter SDB házigazgató




