Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Felvételizési lehetőség és egyetemista tábor a II. János Pál Szakkollégiumban

Felvételizési lehetőség és egyetemista tábor a II. János Pál SzakkollégiumbanFelvételt hirdet a Szombathelyi Egyházmegye a 2012/2013-as tanévre a szeptembertől kapuit megnyitó, teljesen felújított, belvárosi II. János Pálról elnevezett egyetemi szakkollégiumába (Szombathely, Hollán E. u. 10–12.), ahová végzős középiskolások, egyetemisták és főiskolások jelentkezését várják! Olyan keresztény fiatalokat várunk a szakkollégiumba, akik Szombathelyen tanulnak szeptembertől és szeretnének egy olyan helyen lakni, ami egyszerre szellemi műhely, nyüzsgő, vidám közösség és olyan hely, ahol a lélekben is rend születik.

Olyan jelentkezőket várunk, akik szeretnének egy kényelmes, jól felszerelt, egyetemhez közeli lakhelyet és szívesen fordítják az egyetemi éveiket arra, amire kapták azokat, vagyis tudományos, közösségi és lelki gyarapodásra.

Felvételizési lehetőség és egyetemista tábor a II. János Pál SzakkollégiumbanA Szakkollégium célja olyan elkötelezett keresztény értelmiségiek formálása, akik egyfelől a lehető legmagasabb szintre törekednek szakmájukban, másfelől hitelesen képviselik hitüket, szolgálják az Egyházat és a társadalmat. A II. János Pál Katolikus Szakkollégium sajátossága abban áll, hogy különböző karokon és intézetekben tanulók több tudományágat képviselve tartoznak egy közösségbe, ami hármas pillérre épül a formáció időszakában.

1. A tudományos és szakmai programok alapját a belső, kollégiumi kurzusok biztosítják, amelyek megalapozzák a keresztény értékrendet és felkészítik az egyetemistáinkat a közéletre. Emellett kedvezményes nyelvtanulási lehetőséget is biztosít különböző szinten a kollégium angolból és németből. Továbbá sport és néptánc is gazdagítja a kollégiumi képzést. A belső tanulmányokról saját diplomát állít ki az intézmény.

Felvételizési lehetőség és egyetemista tábor a II. János Pál Szakkollégiumban2. A közösségi élet szintén fontos a kollégiumban, éppen ezért félévente több közös hétvégéje van a kollégistáknak. Ezen kívül nyári tábor és spontán szerveződő közösségi formák is gazdagítják az együttlétet: táncházak, bálok és kollégiumi estek.

3. Lelki programon lehetőség van mindennap részt venni és a kollégium lelkésze lelkivezetés céljából is az egyetemisták rendelkezésére áll. Továbbá éves lelkigyakorlatra és egyetemisták számára meghirdetett katekézisre kapnak meghívást a kollégistáink.

A jelentkezés határideje: 2012. augusztus 15-e. (12.00)

  • Postacím: 9700 Szombathely, Széchenyi utca 8.
  • E-mail:

Felvételi beszélgetés:

  • Időpontja: 2012. augusztus 27. (09.00)
  • Helyszíne: Martineum Felnőttképző Akadémia (9700 Szombathely, Karmelita u. 1.).

A jelentkezéssel és a felvételivel kapcsolatos összes tudnivaló megtalálható a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség honlapján. A felvételivel, az induló szakkollégiummal kapcsolatos összes információért az egyetemi lelkészhez, dr. Németh Norbert atyához forduljanak bizalommal az   email-címen!

Szakkollégiumi felvételihez szükséges törzslapot e-maiben igényelhet az alábbi elérhetőségen:

A Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség egyetemista tábort szervez

Felvételizési lehetőség és egyetemista tábor a II. János Pál SzakkollégiumbanA Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség hagyományteremtő szándékkal egyetemista tábort szervez a Martineum Felnőttképző Akadémián 2012. augusztus 27. és 30. között keresztény egyetemistáknak és főiskolásoknak! A tábor mottója: Hittel az egyetemen. „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami a többieknek…” (1Kor 10,33) A tábort dr. Németh Norbert egyetemi lelkész vezeti. A szervezők táncházzal, Ki mit tud?-dal, sporttal, szentmisével, beszélgetésekkel, előadássokkal, filmmel, akadályversennyel várják az érdeklődő fiatalokat.

Az ismert egyetemi gólyatáborok alternatívájaként keresztény gólyatáborunkba a kezdő egyetemisták és főiskolások mellett számítunk minden olyan vallásos fiatalra is, akik már régebb óta részt vesznek az egyetemi képzésben és igénylik, hogy egy keresztény közösség tagjai legyenek egyetemi éveik alatt.

Részvételi díj szállással és teljes ellátással: 4.000 Ft

Jelentkezési határidő: 2012. augusztus 10.

Megkívánt hozzáállás: jókedv, vidámság, türelem, kitartás.

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:

  • Martineum Felnőttképző Akadémia; 9700 Szombathely, Karmelita u. 1. Pf. 211.
  • Telefon: 94/514-354
  • E-mail:

Programfelelős: Maurer Péter

A tábor programja:

2012. augusztus 27. (hétfő)

  • 17.00 Tábornyitó szentmise
  • 18.00 Vacsora
  • 19.30 Közösségépítő játékok
  • 22.00 Tábornyitó gondolatok és esti ima

2012. augusztus 28. (kedd)

  • 7.30 Reggeli ima
  • 8.00 Reggeli
  • 9.00 Előadás (meghívott előadó)
  • 10.00 Kiscsoportos beszélgetés
  • 11.00 „Interaktív feladat”
  • 12.30 Ebéd
  • 15.00 Sportdélután: méta, ügyességi játékok
  • 18.00 Vacsora
  • 19.30 Meditáció
  •  21.00 Fakultatív filmvetítés

2012. augusztus 29. (szerda)

  • 7.30 Reggeli ima
  • 8.00 Reggeli
  • 9.00 Előadás (meghívott előadó)
  • 10.00 Kiscsoportos beszélgetés
  • 11.00 Szentmise
  • 12.30 Ebéd
  • 15.00 Akadályverseny
  • 18.00 Vacsora
  • 19.30 Táncház

2012. augusztus 30. (csütörtök)

  • 8.00 Reggeli ima
  • 8.30 Reggeli
  • 9.00 Záró-előadás feladattal
  • 10.00 „Mit viszek haza?”
  • 11.00 Szentmise
  • 12.00 Ebéd