Dr. Veres András megyéspüspök körirata a Hit Évére
Az alábbiakban dr. Veres András megyéspüspök Hit Évére írott köriratát olvashatják, amely advent 1. vasárnapján hangozott el az egyházmegye templomaiban.
Főtisztelendő Paptestvérek! Kedves Hívek! A mai vasárnapon újra belépünk az adventi időbe. Ki-ki életkorának megfelelően vet számot azzal, hogy immár hány ilyen időszakot tudhat maga mögött. Vajon közülük mennyi bizonyult valóban kegyelmi időnek? A Szentatyánk, XVI. Benedek pápa által meghirdetett Hit Évében még tudatosabban vessük fel magunknak ezt a kérdést! Hiszen valószínűleg mindnyájunk közös tapasztalata, hogy a kegyelem nem mindig hat ránk azonos módon. Ennek csak egyetlen oka lehet: akaratunk készsége az isteni ajándékok befogadására.
Ezért ebben az évben, ha lehet az eddigieknél is tudatosabban készüljünk a hit szerzőjének (vö. Zsid 12,2), Jézus Krisztus születésének megünneplésére. Ő isteni volta ellenére azért lett emberré, hogy mi, emberek jobban megismerhessük Istent.
1. Szekularizált, elvallástalanodott világunkban olyan kultúra alakult ki körülöttünk, amelyből hiányzik Isten. Az emberek elveszítették Istent, mint értékrendjük alapját. Pedig Isten léte nem pusztán elméleti kérdés, hanem kiemelkedően gyakorlati következményei vannak az egész emberi életre vonatkozóan. Ugyanis Isten létével kapcsolatban senki sem maradhat közömbös. Isten létére csak igen-t, vagy nem-et mondhatunk, s e válasz életünket meghatározó következményei elől nem térhetünk ki. Szent Ágoston szerint Istent csak az tagadja, aki örülne, ha Isten nem lenne.
Mai világunkban a hasznosság elve minden szinten legyőzni látszik az ember erkölcsi lényét. Az egyik oldalon áll az ember Isten felé való természetes vágyakozása, a másik oldalon pedig ott áll az élvezeti cikkek reklámok által mesterségesen felajzott vonzása. Sajnos, sokaknál az Isten utáni vonzódást maga alá temeti a múló javak élvezetének és birtoklásának vágya.
Viszont senki sem képes teljesen elzárkózni Isten elől. Igaz, az ember csupán önmaga erejéből nem képes áthidalni azt a mélységet, amely közte és Isten között tátong, de ha elindul Isten megkeresésére, rá fog találni, mert Isten közelebb van hozzá, mint gondolná. Valahogy úgy, ahogy József Attila írta: Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot. Ezért bátorította Pascal is kétkedő barátját: A hit ostobaságával indulj el, és el fogsz jutni a megismerésre. Isten maga kezdeményezte a kapcsolatteremtést az emberrel, amikor elküldte hozzánk a Fiát, Jézust. De a hit ostobaságára mindjárt a kezdetnél szükség volt, hogy a betlehemi jászolban fekvő gyermekben felismerjük a világ megváltóját. Biztosan állíthatjuk, hogy a hit nagyon halovány fénye is elegendő Isten felismeréséhez és életünk átalakításához. Miként Csanád Béla pap-költő írta egyik versében: Holdas éji réten / ballagok magam. / Ki magára gondol, / mindig maga van. / Csillagok a fűben: / jánosbogarak. / Ennyi fény elég, hogy / megtaláljalak. Igaz, sokaknak ez a picinyke eligazító fény is hiányzik!
2. Korunk szekuláris kultúrája, az Isten létében való kétkedés és a nagy tömegek haszonelvű gondolkodása kétség nélkül súlyos problémát jelentenek, de még nagyobb baj az, hogy ez a világlátás nem áll meg a templom küszöbénél. Sajnos, mélyen átjárja és megzavarja a keresztények gondolkodását, és nagyban befolyásolja a hívők viselkedését is. Egyfajta felszínességhez, a hit szerinti élet kiüresedéséhez és a vallásos magatartás gyengüléséhez vezet. Az emberek válogatnak a hitigazságok között, a maguk felfogása szerint gyártanak vallást és erkölcsi rendszert. Az individualizmus, énközpontúság oly módon átjárja a gondolkodást és a magatartást, hogy az egyén minden cselekedetének középpontja önmaga lesz, ezért nincs szüksége Istenre. Egy ilyen kultúrában a hit átadása rendkívül nehézzé válik. Napjainkra a szekularizáció átjárta az egész társadalmat. Korábban megfigyelhető volt, hogy akik számára a vallási élet alapja már nem az Istenbe vetett hit volt, de a keresztény értékrendet fontosnak tartották, kitartottak a vallási hagyományok mellett is. Mára ők is hitet és értékrendet vesztett emberekké váltak.
Tényszerűen meg kell állapítanunk, a keresztény vallás krízise a hit kríziséből ered. Sok megkeresztelt ember életében, sőt még a vallásos emberek életében is, a hitnek semmiféle hatása sincs a mindennapi életben. Ma ebben mutatkozik meg leginkább az elvallástalanodás. Éppen ezért nagy hangsúlyt kell fektetnünk a felnőtt korú emberek oktatására és a megkeresztelt, de nem vallásosan élő felnőttek újra evangelizálásra. A legtöbb esetben ők nem kaptak keresztény nevelést a családban.
A keresztény nevelés vonatkozásában óriási küldetése van a katolikus iskoláknak, ahol még a család vallásnélküli nevelése ellenére is lehetőség nyílik a keresztény világlátás kialakítására, és a hitre való felkészítésre. Mert hitet ugyan senkinek sem tudunk adni – hiszen a hit Isten ajándéka –, de ezen ajándék elfogadására fel tudjuk készíteni a gyermeket. Az iskolában, ha az igazi keresztény közösségként él, megvalósulhat a hitátadás egyik legfontosabb sajátossága, a személyesség, vagyis a személytől személynek való átadása. A tanítás, a beszélgetések és a példaadás által el lehet vezetni a gyermeket Jézushoz.
Nem kétséges, hogy a hit kapuján ott lépnek be az Isten után vágyódók, ahol a közösség hite élő, ahol a keresők látják az Istennel és az emberekkel megélt szeretetközösséget. Jézus ma is, mint egykor, szeretetével magához tudja vonzani az embereket. Ezért a hitre való vezetés, a megélt szeretet által minden keresztény közösségnek és a közösség minden egyes tagjának közös felelőssége. A hit ugyanis a kapott szeretet tapasztalatából növekszik, akkor, ha a kegyelem és öröm tapasztalatával közlik (PF 7). Ezért vallásos életünket és a hitről szóló tanúságtételünket át kell hatnia az öröm és a hála érzésének!
3. A Hit Évét meghirdető apostoli levelében a Szentatya az alábbi felhívással fordult a keresztény közösségekhez: A szerzetes- és plébániai közösségek, minden régi és új egyházi közösség találjon módot arra, hogy ebben az évben nyilvánosan vallja meg a Krédót (PF 8). Ennek sokféle módja lehetséges, ezért kérem, hogy az egyes közösségek keressék meg ennek a saját helyzetükhöz mért legmegfelelőbb módját. Viszont szeretném, ha egyházmegyénk egész területén egy közös formáját is megvalósítanánk a hitvallásnak. Elődeink nagyon sok helyen állítottak útszéli keresztet, hogy akik arra járnak, azokat emlékeztesse Krisztus minden embert megváltó szeretetére. Ez egyfajta hitvallás volt a részükről, de egyben az evangelizációnak is egyik hatásos eszköze. Ezeket az útszéli kereszteket az idő vasfoga eléggé kikezdte. Úgy, ahogy a hitünket is…! Ezért arra kérem a plébániai közösségeket, hogy a területükön lévő útszéli kereszteket az év folyamán újítsák fel, hogy azok újra az élő hit tanúi legyenek a világ felé. Emlékezzünk Jézus Nikodémushoz intézett szavaira: Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felemelni az Emberfát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3,14-15). Akik tehát jártukban-keltükben ezekre a keresztekre hittel feltekintenek, azoknak ezek a keresztek nemcsak az üdvösség jelei, hanem eszközei is lehetnek.
Továbbá arra kérem a kedves Testvéreket, hogy fogadjuk meg Szentatyánk másik buzdítását is. A Hitvallás legyen mindennapi imádságunk része! Keresztény elődeink is azért imádkozták el mindennap a Hiszekegyet, hogy szemük előtt tartsák a hitigazságokat, és azokról napról napra elmélkedjenek.
Végül, kedves Testvérek, arra szeretnélek emlékeztetni mindnyájatokat, amit Pál apostol írt a Rómaiaknak: a hit hallásból fakad (Róm 10,17). (De) hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse (Róm 10,14)? Mindnyájan tudjátok, hogy ebben az évben több fiatal papunk is meghalt. Talán az is közismert, hogy mindössze hét kispapunk készül az Egyházmegye szolgálatára. Ezek a tények arra késztetnek, hogy még jobban bízva az isteni gondviselésben és az imádság erejében, arra hívjam a Paptestvéreket és a Híveket, hogy advent első péntekén, december 7-én szigorú böjttel egybekötött könyörgő napot tartsunk papjainkért és új papi hivatásokért. Bízom benne, hogy Egyházmegyénk felnőtt hívei szívesen csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez, és általa új hivatásokat tudunk kiesdeni a legfőbb pásztortól, Jézus Krisztustól. Ugyanis ő biztatott bennünket: Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek (Mt 7,7)! Ebben a meghallgatásban bízva kérjünk új papi hivatásokat Egyházmegyénk számára.
Kedves Testvérek! Kívánom, hogy a Hit Éve szolgálja Egyházmegyénkben is a hit megerősödését gyermekben és felnőttben egyaránt! A lelkipásztorok és a hívek tanúságtétele vezessen sokakat Istenhez, az élet és a kegyelem forrásához! A Szűzanya példája és közbenjárása segítsen mindnyájunkat Isten akaratának készséges és alázatos szolgálatára!
