Irodalmi szösszenetek a Brenner iskolában

Rendhagyó irodalomórára gyülekeztek a Brenner iskola felsős diákjai a kollégium dísztermében 2013. április 10-én már a költészet napjára készülődve. A Weöres Sándor Színház két művésze, Kálmánchelyi Zoltán és Vass Szilárd érkezett a gyerekekhez az „Irodalmi szösszenetek” című előadással, s már az első percekben elvarázsolták a közönséget közvetlenségükkel, egyfajta lezserségükkel, amely mögött azonban komoly felkészültség bújt meg. Mi is a szösszenet? Mi a szösz? („pihe, porcica, radírkosz, takaróról levált aprócska pamacs” stb.) S vajon mi köze van az irodalomhoz?

Egy irodalmi mű is sok-sok pici darabból tevődik össze. S unatkozott-e már valaki versolvasás közben? Hát igen, előfordult. A bevezető gondolatok után a színészek megfogalmazták előadásuk célját: ezentúl senki ne unatkozzon a versek olvasása közben.

S lassan a kollégium díszterme észrevétlenül színházzá alakult, ahol a csillogó szemmel figyelő gyerekek már nem mint közönség ültek a székeken, hanem az előadás, a játék aktív részeseivé váltak. Kálmánchelyi Zoltán és Vass Szilárd fergeteges műsorral nyűgözték le a hallgatóságot, amelynek része volt a mozgás, a mimika, a különböző hangeffektek, a humor és természetesen az irodalmi művek.

Darvas Szilárd Fagylatmonológja után szinte mindenki szájában érezhette a fagyi ízét. S aztán a gyerekek számára csupa ismerős mű következett: a „Családi kör” Arany Jánostól Vass Szilárd tolmácsolásában és Kálmánchelyi Zoltán hangeffektjeivel szemléltetve, a „Walesi bárdok” szinte megszámlálhatatlan hangon előadva, majd kicsivel később Kálmánchelyi már csak egymásra rímelő kulcsszavakat mondott belőle, mégis teljesen érthető és követhető volt a szöveg. Aztán sorra került egy dráma, a „Rómeó és Júlia”, amelynek egyes karaktereit Vass Szilárd élményszerűen valósította meg, társa irányítására. Talán az előadás tetőpontja az a pillanat volt, amikor a gyerekek is bekapcsolódhattak a darab rendezésébe. Papírra előzetesen mindenki tetszőleges jellemvonásokat írhatott, amelyeket most a színészekhez „eljuttatva” az elképzelt hős megformálódott a színpadon.

Nem hiányozhatott a szösszenetekből József Attila „Mama” című verse sem, amit Kálmánchelyi Zoltán még az orsós magnóról tanult meg. A befejezésben mi más is következhetett volna, ha nem egy tartalmában is humoros, játékos vers Romhányi Józseftől „A teve fohásza” címmel, amelyet mozgás, tánc, hangeffektek kísértek a két művésztől megjelenítve.

Az előadás végén felhangzó őszinte vastaps – amely közben is többször felzúgott – jelezte, hogy a gyerekek lelkét igazán megérintette az irodalom, az irodalmi alkotás, amely most kis szösszenetek formájában jutott el hozzájuk, belopakodva a szívükbe, s talán azok üzenete lényük egy részévé is vált.