Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szombathelyre érkezett Don Bosco ereklyéje

Szombathelyre érkezett Don Bosco ereklyéjeA 100 éves szalézi jelenlét ünnepe kapcsán az ifjúság atyja és tanítómestere, Don Bosco ereklyéje látogat el hazánkba május közepétől. Az ereklye útjának első állomása 2013. május 17-én és 18-án Szombathely volt. Don Bosco „személyesen” érkezett hozzánk ereklyéje által, üvegkoporsóba fektetve, papi liturgikus ruhába öltöztetett, hiteles, életszerű viaszmásolatában. Városi vezetők, Szombathely papjai, római légiósok sorfala, felnőttek és gyerekek fogadták az ereklyét az Óperint utcában, Szent Kvirin vértanúságának helyén – megemlékezve egyúttal a városunkban vértanúhalált szenvedett püspökről is.

A Himnusz eléneklése és a közös imádság után Csány Péter szalézi plébános ünnepi beszédében az ifjúság védőszentjét, a szegény és elhagyatott, otthontalan gyerekek pártfogóját méltatta, majd megáldotta Bosco Szent János ereklyéjét.

A rövid ünnepi műsor után a jelenlévők a Szent Kvirin szalézi templomig kísérték az ereklyét, amely előtt egészen holnap reggel 6 óráig róhatják le tiszteletüket a hívek:

  • 16.00 „Köszöntünk, ifjak mestere!” – Ünnepi fogadóműsor a Szalézi téren, a szaléziak Szent Kvirin-temploma előtt
  • 18.00 Ünnepi püspöki szentmise a templomban dr. Veres András megyéspüspök főcelebrálásában
  • 19.00 „Vezess minket, mutass utat a boldog életre!” – Oratoristák és fiatalok hivatáserősítő imaórája
  • 20.00-24.00 Plébániai és egyéb közösségek hódolata

Május 18. (szombat)

  • 0.00 Don Boscóval indulunk – Napindító ifjúsági imaóra
  • 0.30-5.00 Éjszakai csöndes adoráció
  • 5.00-6.00 „Búcsúzunk! Maradj velünk, lelkesítsd szívünket!” 
Szöveg és fotó: Csuti-Mátyás Zsófia