Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Körmendi hittanosok táboroztak Perenyén

Körmendi hittanosok táboroztak PerenyénIdén is megrendezte a körmendi Szent Erzsébet Plébánia az ifjúsági hittantáborát. Ezúttal a Szombathelytől nem messze fekvő Perenyén.

A tábor első napja a plébánia „belakásával” és a falu megismerésével telt. Az egyik lakos elmondta, hogy merre találhatjuk a helyi futballpályát. Itt mindennap rengeteget métáztunk. 

Kedden egy kisebb fajta meglepetés ért minket, ugyanis Püspök Atya személyesen meglátogatott bennünket. Mindenki kapott tőle egy szentképet. Ennek, és persze Püspök Úrnak is nagyon örültünk.

A falu templomában keddtől kezdve mindennap tartottunk gitáros szentmisét, melyen a helyi lakosok is részt vettek.

A Nemzetek Tábora – ez volt ugyanis a tábor elnevezése – keretén belül minden délelőtt egy – egy nemzet keresztényeit mutatták be az atyák és a hitoktatók. Kedden, elsőként Remis atya hazájáról (Indiáról), az ottani vallásokról és az indiai keresztények mindennapjairól, majd szerdán Richárd atya lengyel barátaink szentjeiről tartott előadást, valamint Szent II. János Pál Pápa életéről néztünk meg egy filmet. Csütörtökön édes kis hazánk utolsó hercegprímásáról, Mindszenty Józsefről láthattunk vetítést és hallhattunk előadást Erzsi néni jóvoltából. Ezt követte pénteken Zsuzsa néni Olaszországa, konkrétabban Szent Pio Atya élete. 

Sajnos az időjárási viszontagságok miatt a csütörtökre betervezett fürdés elmaradt. Helyette viszont megrendeztük a szellemi vetélkedőt, melynek feladatai a délelőtti előadásokra épültek. E napon késő este a templomban gitáros szentségimádást tartottunk. 

A pénteki nap folyamán elgyalogoltunk Szentkútra, ahol végigjártuk a keresztutat. Az odafelé vezető úton megrendeztük a csapatok közötti akadályversenyt. Este tábortűzzel, eredményhirdetéssel és az emléklapok kiosztásával zárult le a tábor.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a gencsapáti plébániának a hely biztosításáért, továbbá szeretném megköszönni a helyiek vendégszeretetét, valamint a körmendi egyházközség támogatását és a szervezők munkáját.

Szöveg: Németh Viktor – Fotó: Laposa Dóra