Zarándoklat Mariazellbe

„Máriához, drága Szűzanyánkhoz örvendezve járulunk…” Írásos és képes beszámoló a 2014. július 9-12. között tartott mariazelli zarándoklatról.

1998-ban indultak először útnak Marizell felé a gencsapáti és perenyei gyalogos zarándokok – az akkori plébános, Miszori Zoltán atya felhívására. Ebből, mint a jó földbe hullott magból sarjadtak ki a mai herényi, szőllősi, székesegyházi, sárvári és még több zarándok csoportok. Az úttörő kezdők száma megfogyatkozott ugyan, de a létszám így is változatlanul 100 körül mozog. Jó híre gyorsan terjedt a gyalogos mozgalomnak és idén is – egyre többen érkeztek- Debrecenből, Zala és Pest megyéből, Csehimindszentről, Kőszegről és társultak újak Szombathelyről is.

2014. július 9-én, szerdán reggel 6 órára gyűltünk össze- most is - Kőszegen a Jézus Szíve templom lépcsőjén. Közös ima és áldás után kicsit borongós időben ismét nekivágtunk a 160 km-es útnak. Örömmel üdvözültük a régi zarándoktársakat és bátorítottuk a kezdőket. Mi is voltunk azok és visszaemlékezve, milyen jól esett a csüggedés pillanataiban egy kis vidám bíztatás. Szemmel láthatóan ismét „bejött” az egyszerű évezredes igazság: amit szeretnél, hogy veled tegyenek meg, tedd meg te is másokkal.

Többször kaptunk égi áldást eső formájában, ami időnként csak hűsített, de volt, hogy alaposan beterített. A hidroterápia után rendszerint jött a szárító program: szél és nap/”szolárium”/ formájában. Sokat kémleltük a felhőket, hoz-e esőt, tisztul-e az ég? A konzumált világ igényszintjét szuper gyorsasággal leszállítottuk az úton lévő ember aktuálisan minimális szükségletére. Ez egy nagyon fontos megtapasztalás volt. Kiszolgáltatva ugyan a változékony időjárásnak, a hegyi magaslatoknak, az átázott keskeny meredek utak csúszósságának, de a tizenéves korosztálytól a hetvenesig bezárólag mindenki célba ért. Még az egyik szervező „motorja” is az útnak, aki sérülése ellenére a szó valódi értelmében fél kézzel vezényelte, vezette tovább a zarándoklatot.

Négy autó szállította az éjszakai poggyászunkat és egyéb csomagunkat. Az összeszokott sofőrök minden megállónál, az esti ki- és reggeli bepakolásnál a türelem küszöböt magasra emelve, derűsen tették a dolgukat. Sok imádság, rózsafüzér és ének, sok nevetés, mély beszélgetések, ismeretlenek ismerőssé válása jellemezte idén is utunkat. A pénteki keresztutat esőben jártuk végig. Emiatt sajnos elmaradt a tábori mise. Helyette Nasswaldban a tűzoltószertárban, az utolsó szálláshelyünkön - tartottuk meg. Ahogy elhelyezkedtünk és elkezdődött a szentmise, leszakadt az ég, ömlött az eső. Rossz rágondolni, ha ez az úton ért volna el bennünket./ amire volt példa az elmúlt évek alatt./

A szentmiséket a velünk együtt gyalogló Óra Krisztián káplán mutatta be, a gitáros és énekes lányok, asszonyok- lelkünket melengető- zenéjének kíséretében. Prédikációiban, akárcsak a keresztút gondolataiban szinte kézzel foghatóan világította meg a teológiai igazságokat a maguk egyszerűségében: mindennapi életünk próbatételeinek és a zarándokút nehézségeinek összehasonlításával. /Többünkben felidéződött az útindító Zoltán atya egyszerűsége./ A zarándokokat autóval kísérő Molnár Szabolcs esperes plébános, szentszéki bíró koncelebrált ezeken a szentmiséken. Sokunkban mély nyomot hagyott Szabolcs atyának a hierarchia mellőzésével az őszinte alázatból táplálkozó szerénysége, amit már tavaly is megtapasztaltunk.

A negyedik napon végre - legyőzve a magasságokat, némi nélkülözéssel járó hiányérzetet, kisebb-nagyobb fájdalmat, nehézséget, vagyis önmagunkat - a konduló harangok hangjára kereszttel és magyar zászlóval ismét megérkeztünk Marizellbe. A templom előtt a megszokott rokoni, ismerősi összeborulások után megindult a buszos, autós zarándokokkal megnövekedett közel 200 főnyi tömeg a Szűzanyához.