Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Új Ifjúság Tábor Kőszegen - 4. nap

Új Ifjúság Tábor Kőszegen - 4. napÚjabb nap, újabb kihívások és válaszok a kőszegi Új Ifjúság Táborban. Összefoglaló a 4. napról.

Az élet kötelesség – teljesítsd!

Munkák
Ma abban a kiváltságos helyzetben lehetett részem, hogy a sajtót kísérve több munkahelyszínen is járhattam. Először meglátogattuk a füvet nyíró fiatalokat. Ide-oda tolták a fűnyírót, szép lassan látszott, hogy merre jártak már. Az egyik lánynak nehezen ment, akadozott. Új Ifjúság Tábor Kőszegen - 4. napHalkan odasúgta nekem a mellettem lévő srác, aki csak az elején kísért minket “Viszajövök mindjárt hozzá és segítek  neki. Vagy legalább megmutatom a technikát, hogy könnyebb legyen neki.” Pedig neki is rengeteg feladata volt. Azt hiszem ez az ami a tábort megalapozza, ez a figyelmesség, a másik szeretete. Olyan jó volt belepillantani egy ilyen kis apró pillanatba, ami semmi és közben mégis a minden. Ezután a beton pakolókhoz látogattunk el. A fiúk dolgoztak itt jókedvűen. Később hallottam, hogy olyan lelkes és gyorsan haladtak hogy a holnapi munkát is elvégezték ma!

Új Ifjúság Tábor Kőszegen - 4. napA domonkos nővéreknél volt a következő állomás: székpakolás-söprés-felmosás. A munkát az egyik lány zongorajátéka tette színesebbé. Kőszegen az utolsó helyszíneként egy szemét telepen jártunk. A kocsiból kiszállva iszonyatosan büdös szag csapta meg az orrunkat. Le a kalappal azok előtt, akik itt dolgoznak!..  A feladat itt a műanyag üvegek szétválogatása volt. Végül egy idősekotthonába mentünk, ahol együtt zenéltünk, énekeltünk és beszélgettünk az idősnénikkel és bácsikkal.
(Kinga)

Kerekasztal
TÚj Ifjúság Tábor Kőszegen - 4. napudtad, hogy a macskák megvédik a házad a kobráktól? A mai kerekasztal beszélgetésen többek között ezt is megtudtuk! Három meghívott vendég mesélt nekünk életükben átélt tapasztalatukról. Usama Sabbagh, aki egy izraeli származású, Miskolcon élő orvos, aki a saját kultúrájáról, és a jelenlegi izraeli konfliktusokról beszélt. Frivalszky Edit, az Egy közülünk magzatvédő egyesület életét mutatta be. Cinzia Panero, Budapesten élő  olasz fokolarina pedig arról a tapasztalatról mesélt, hogy hogyan segített egy afrikai város lakóinak életén, úgy, hogy szakmájától teljesen eltérő feladatokat végzett.(Dani)


Nekem a legjobban
Új Ifjúság Tábor Kőszegen - 4. napSzervezőnek lenni azt jelenti, hogy máshogy vagy ott a táborban, valahogy inkább a háttérben, ami sokszor azt is jelenti hogy napi több programot is ki kell hagyni. A mai napom is elég kuszán alakult, rengeteg feladat összejött. Délután felmentem a szobába kicsit pihenni amihez egy másik szervező társam is csatlakozott. Beállítottunk félóra múlvára az ébresztőt, hogy a következő programra leérjünk, de valahogy nem sikerült felkelni. Aztán csaptunk egy kis görbe félórát. A program helyett szép lassan készülődtünk és gyümölcsöt ettünk. Nekem ezek voltak e legszebb pillanatok a napban, mert néha szükség van arra, hogy megálljunk egy pillanatra egymásra figyeljünk lazítsunk, hogy aztán új erőből folytossuk a feladatunkat.
(Kinga)

Szöveg: Jánossy Kinga