Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Savaria Történelmi Karnevál - Kiállítás a Székesegyházi Főplébánián

Savaria Történelmi Karnevál - Kiállítás a Székesegyházi FőplébániánAz idei Savaria Karnevál egyik helyszíne a Székesegyházi Főplébánia. 2014. augusztus 21-én nyílt kiállítás nyílt a börtönben fogvatartottak szakrális témájú festményeiből, és egy kis bepillantást is nyerhetünk a börtön falai közé, megismerhetjük milyen körülmények között élnek az elítéltek.

Császár István plébános atya köszöntője után Dr. Puskás Tivadar polgármester méltatta a börtönben élők és dolgozók munkáját. Rávilágított arra, hogy minden embernek vannak értékei, még azoknak is, akik életük folyamán megtévedtek és így a börtön falai közé kényszerültek. De ott is születhetnek értékes munkák, ezeket mutatja a most kiállításra került keresztút és a börtön imatermébe kerülő három részes oltárkép is.

Savaria Történelmi Karnevál - Kiállítás a Székesegyházi FőplébániánA kiállítást a börtön parancsnoka nyitotta meg, méltatta a műveket, azok alkotóit és néhány gondolattal szemléltette  milyen az élet a börtön falai között.

Ezután a kiállított "cella" részleteit benne található használati eszközeit mutatták be a börtönlelkésszel.

A kiállítás megnyitása után került sor Inzsöl Richárd atya színes előadására melynek címe "Egy szombathelyi plébánia élete a XIX. század közepén". Savaria Történelmi Karnevál - Kiállítás a Székesegyházi FőplébániánKét plébános munkáját, életét mutatta be előadása folyamán, melyből kiderültek erényeik és gyarlóságaik is, ezeket különböző levéltári anyagokkal, - melyek hosszú időt felölelő kutatómunkát mutatnak - támasztotta alá, amiket előadása után szakszerűen bemutatott az érdeklődőknek.

Ez a két program tartalmas megnyitása volt a XV. Savaria Történelmi Karneválnak.

A további napokban is színes programokkal vár mindenkit a Főplébánián a "Paradiso Dei" - "Isten Kertje".

Szöveg és képek: Soproni Mónika