Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Az egyházmegye papjai és szüleik találkoztak

Papok-szülők találkozó RábakethelyenNyolcadik alkalommal került sor 2014. augusztus 30-én az egyházmegyében szolgáló papok és szüleik közös zarándoklatára és találkozójára Rábakethelyen. Képek hamarosan!

Azért szerveztem meg ezt a találkozót nyolc évvel ezelőtt, mert amikor kineveztek püspöknek, akkor senkit nem ismertem az egyházmegyében, mondta Veres András. És gondoltam mi lenne jobb módja a megismerkedésnek ha ezt összekötnénk azzal, hogy a szülőket is meghívom. Emlékszem milyen nagy öröm volt amikor a szemináriumban történtek szülői látogatások. Jobban megismerjük egymást, tette hozzá a megyéspüspök.

Papok-szülők találkozó RábakethelyenÉs ezt emelték ki a találkozó résztvevői is. Barátságok alakulnak ki, és jó, hogy az évben van egy nap amikor összetudunk ilyen nagy létszámban is gyűlni, emelték ki a szülők.

Rábakethelyen, a Brenner-kápolnánál tartották az ünnepi szentmisét, majd közös ebéden vettek részt az egyházmegye papjai és szüleik. Már hagyomány, hogy az édesanyákat egy szál virággal, az édesapákat egy üveg borral köszöntötte Veres András megyéspüspök. 

Szöveg és fotó: Molnár Péter