Könyv jelent meg az egykori nicki katolikus iskoláról

Szeptember 20-án, a Kulturális Örökség Napok keretében vehették a kezükbe Nick község lakói és a településről elszármazott emberek az egykori iskolájukról írt könyvet.

A 96 oldalas mű tartalmazza az intézmény gazdag múltjának az írott és fényképes dokumentumok alapján készült bemutatását, de tartalmazza az idejáró diákok visszaemlékezéseit, élményeit.

A könyv A Nicki Szent Anna Templomért Alapítvány kiadásában jelent meg. Bemutatására a felújított iskolaépület átadásakor került sor. A könyvbemutató elején a település egykori plébánosának iskolai élménye alapján ihletett verse hangzott el, majd Várkonyi Gyöngyi a Sárvári Tankerület igazgatója szólt a könyvről, és köszöntötte a 41 éve bezárt intézmény ma is élő két pedagógusát.

„Az iskolában vagyok kicsinyek
között. Ötven palavessző zizeg.

Illés Gábor, könyöknyi kis gyerek
palavesszője citerál, remeg.

Az arca gyöngyös: veríték csurog
le homlokáról, mintha egy hurok
fojtaná, olyan rőt, pipacs-veres.
Halántéka is kidagadt, eres,
amint a nagy B-t írja ókulás
szemével búsan, persze a futás,
fogócska jobban ízlenék neki
és most nem teheti.

Most szomorkodik és izzad szegény,
Krisztus-korona gyöngyözik fején.
Nagyokat sóhajt. Haja is remeg.
Ránézek, és magamra ismerek.

Illés Gáborka, megsúgom neked,
valamikor én is voltam gyerek!

Kicsinyke. Babszem. Csöppség. Olyszerű,
mint te, akkora, mint a B betű.
A palavesszőm csikorgott nagyon
az ákom - bákom betű-alakon
Izzadtam bele. Sírtam is sokat,
míg megtanultam olvasásukat.
S jaj, láttad volna azt a nagy sikert:
olvastam Hófehérkét, Gullivert.

Aztán az élet-iskola izent.
Voltam orbáncban. Úgy gyötört a láz.
Megsárgultam, mint a búzakalász.
A szenvedésnek lassan véget lett
és a szememnek angyalkékje lett.

Azóta tudom olvasni a szép
könnycseppel írott angyali mesét:
Hamupipőkét, Árva Jancsinak
históriáját és tovább, tovább,
a Könnycseppszemű királyfi sorát.”

„Az iskola a tündérmesék nyelvére tanít” – olvassuk Hegedüs Vince versében. Az iskola megtanít, hogyan kell kitartóan egy cél eléréséért küzdeni. Legyen az kezdetben csak a B betű formálása, a szorzótábla különös szabálya, amit hibátlanul el kell sajátítani, aztán később az élet nagy feladatai. A mai nickiek vérükben viszik tovább, hogy ha van egy nemes cél, legyen az egy szép kiadvány a település iskolájáról, akkor azért kitartóan kell küzdeni.
Aki a nicki iskolában tanult, járt Tündérországban. Azt gondolom, hogy aki ezt a könyvet kezébe veszi, igazat ad nekem.
Pedig ez a könyv nem tündérmesék gyűjteménye. Sok igazolható tény, levéltárakban őrzött dokumentum bizonyítja, hogy nagyon is a valóság tükörképe. Levéltári iraton olvashatjuk, hogy 403 évvel ezelőtt Nicken jó állapotban lévő iskola működött. Aztán arról is van feljegyzés, hogy 20 évvel később az evangélikus püspök a látogatásakor sem az épülettel, sem a tanítással nem volt elégedett. A 17. század végi ún. egyházlátogatásról készült feljegyzés ugyancsak szomorú tényeket közöl: nem állt a korábbi iskolaház, és iskolamester sem volt. Aztán a 18. század elején újra épült az iskola, és tanítója is lett a falunak.
Sok feljegyzésben olvashatunk a felkészült, szorgalmas, de szerény jövedelmű nicki tanítókról. Ebben a könyvben számos kiváló egyházi személyről, és Istennek, embernek tetsző szolgálatot teljesító pedagógusról olvashatunk. A nicki katolikus iskola kántortanítóit a királyi tanfelügyelők is gyakran dicsérték.
A 20. század elejére meg kellet építeni a lakást a második tanító számára és bővíteni kellett az iskolaépületet a lakosság és az iskoláskorú diákok növekvő száma miatt, ami ki tudja, miért, de általában csak a vizitációs jegyzőkönyvekben említett hiányosságok, javításokat sürgető bejegyzések után szépült.
Ugyanakkor ami örvendetes a település életében (az, hogy egyre nőtt a község lélekszáma), az nagy gondokat jelentett az elöljáróknak és az iskola ügyeit felügyelő, a működési feltételeket fenntartói gondossággal szervező iskolaszéknek. Komoly feladat volt a segédtanító javadalmazásának biztosítása. Az iskola fenntartása mindig áldozatot, de legalábbis odafigyelést és támogatást kívánt attól a közösségtől, amelynek gyermekeit nevelte. Ma az állam tartja fenn a köznevelési intézmények többségét, de alapítványok, szponzorok, pályázatok, önkéntes felajánlások is sok területen hozzájárulnak a nevelés-oktatás eredményességéhez, a körülmények javításához.
A palatáblás, palavesszős, Kilitit megmentős Bazsai tanár bácsis, sok színdarab próbáját, gyermeki csínytevéseket megélő nicki iskola nemcsak mint megszépült épület áll itt a település szívében, a templom szomszédságában. Ahogy évszázadok óta összekapcsolódtak, ma is együtt őrzik az itt élők lelki gazdagságát. Hiszen az iskola sohasem attól jó, hogy a kor színvonalának megfelelően modern, és minden divatos eszközzel rendelkezik, hanem attól kiváló, ha csodálatos lelkületű tanítók szolgálnak benne.
Ebben az iskolában minden gyerek fontos volt, mindegy, hogy kiváló képességekkel született vagy felzárkóztatásra szorult. Jó helye volt itt, kapott megértést, szeretetet. Ahogy a réten minden kis tücsöknek akad hely a kórusban, itt is volt mindenkinek feladata. Jóság, önzetlenség, öröm, boldogság – ezek az érzések töltik el lelkünket, ha a visszaemlékező sorokat olvassuk. Az osztályterem falán túl is érezhető a jó nevelők ereje, akik emberibb világot akartak építeni!
Akik ebben a könyvben megosztották velünk gondolataikat, emlékeiket a nicki iskoláról, azt igazolják, hogy jó embereket nevelt a nicki iskola. Jó szakembereket, gondos szülőket, az elődök példáját tisztelő utókort, a pedagógus munkakört hivatásként megélő tanítókat, tanárokat, megbecsült orvosokat, ügyeskezű szakmunkásokat, fáradhatatlan nagyszülőket, jó testvéreket.
Ez a négyszázéves intézmény közvetetten üzen nekünk. Bíztatást ad a szeretetteli együttműködéshez, a felnövekvő nemzedék érdekében nagy felelősséggel, ezernyi gonddal, örömmel és könnyekkel végzett munkához. Az alapfokú oktatás eredményességén életsorsok múlnak. Akinek a gyermekei nem tudnak alapos tudást szerezni, azoknak nem biztos, hogy később lesz, aki hozzásegíti őket ehhez.
Ahogy végiglapoztam a könyvet, meghatott, hogy a 60-70 évvel ezelőtti emlékeik is oly bájosan csilingelnek a nyomdafesték alól, mint a vidám gyerekhangok az iskolai énekórán.
Ez a könyv bizonyítéka annak, hogy az iskola a falu összetartó erejét jelenti. Azt tanúsítja, hogy a tanító, a kántortanító, a segédtanító, az igazgatótanító személyisége határozza meg az iskola lényegét.
Ha megszámolnánk, hogy az épületről, az eszközökről hány említés van a könyvben, és hány érdekes történet a pedagógusokról, a foglalkozásokról, az a számtan nyelvén leírná, amit tud mindenki, aki jó iskolába járt, hogy a jó tanító az, aki felemel, aki utat mutat, aki biztat, aki megért, aki felejthetetlen, és a körülmények mindig csak másodlagosak.
Ezért lehetséges, hogy ebből az országos méretben kicsinyke iskolából, ebből a kis faluból ennyi jó pedagógus került ki.
Szeretettel ajánlom Mindenki figyelmébe az „Elődeink iskolája Nicken” című könyvet.