Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szent Márton nap Jánosházán


Szent Márton nap JánosházánJánosházán is megünnepelték Szent Mártont, egyházmegyénk védőszentjét. 


Szent Márton nap Jánosházán2014. november 11-én, Szent Márton püspöknek, egyházmegyénk védőszentjének főünnepén délután a jánosházi Művelődési Házban Kincseink címmel Márton-napi vásár nyílt. Főként a helyi és a környékben élők kínálták kézműves-termékeiket.

5 óra felé elkezdtek gyülekezni a lampionos felvonulásra érkezők, akik 1/2 6-kor már több százan indultak útnak. Sok kis lámpás hirdette a szeretet fényét. Az útvonal a belváros utcáin haladt, első állomása a Mária-kerti Szűzanya szobornál volt, ahol Bodorkós Imre plébános úr Szent Mártont méltatta és a mának szóló példamutatásáról szólt. Meghirdette idén is - az elmúlt évek hagyományát követve - a plébánia területére a Váltsuk meg Szent Márton köpenyét mottóval a karácsonyig tartó élelmiszergyűjtést, és szólt a Szent Márton Jubileumi Év előkészítő időszakáról is.

Szent Márton nap JánosházánA Szent Vendel kápolnánál osztották meg a Márton-kiflit a jelenlévők, majd visszaérkezve a Művelődési Otthonba, szeretetvendégségen vettek részt.

Szöveg: Kovácsné Kajdi Renáta -Fotó: Kovács Tibor