Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Karácsonyváró ünnep Szombathelyen a Batthyány templom cursillos közösségénél

ajandekozas-pillanatai-1 „A Fény lehet mindig egy kicsit fényesebb, a szeretet nagyobb, az imádás mélyebb, s az allelujánk is mindig növekedhet hangzásban és belső tartalomban.”


 

karacsonyvaro-unnep-12„Készüljünk ezzel a vággyal a szívünkben Karácsony szent ünnepére, és ebben legyen segítségünkre az adventi időszak, annak minden egyes lelki programja, így az imádságos lélekkel, szeretetben eltöltött mai este is.” Előbbi gondolatokkal kezdtük meg karácsonyváró ünnepünket december 10-én templomunk közösségi házában. Az ünnepi asztalt huszonnyolcan ültük körül. Adventi karácsonyváró csoport összejövetelünket közösen tartottuk meg fiatal cursillista testvéreinkkel, a Szent Filoména ifjúsági cursillos csoport tagjaival.  

mezeskalacs-sutes-1A karácsonyi előkészület idejét jelképező adventi koszorú két égő gyertyájának  és sok kis tea mécsesnek a meleget és meghittséget sugárzó fényénél  CD-ről hallgattuk meg Sáringer Károly előadásában „ A világ legszebb történetét, Jézus születésének történetét”, melyet  az Újszövetségi evangéliumok alapján állított össze maga az előadó. A történet közben J. S.  Bach és A. Vivaldi egy - egy művéből csendültek fel betét zenei dallamok. Örömmel hallgattuk Magadics Imréné cursillista testvérünket, aki Székely László: Kis karácsonyi dal című versével ajándékozott meg bennünket.  

karacsonyvaro-unnep-2Ezt követően Sándor Atya vezetésével elimádkoztuk az esti dicséretet, majd hálát adtunk Mennyei Atyánknak az együtt töltött estékért, közös imádságainkért, azért, hogy testi és lelki szükségeinkben mindig tudhattuk azt, hogy nem vagyunk egyedül. Hálát adtunk szeretteinkért, különösen családtagjainkért, lelkipásztorainkért, elsősorban Sándor Atyáért, barátainkért, cursillista testvéreinkért. Mindazokért, akik jót tettek velünk, és azokért is, akik a mi jócselekedeteink révén tapasztalhatták meg, a Mennyei atya gondoskodását és szerető jóságát.

A jó Istennek kifejezett közös köszönetünk és hálaadásunk után Sándor Atyának mondtunk hálatelt szívvel köszönetet egész éves lelkipásztori szolgálatáért, minden velünk töltött, nekünk ajándékozott idejéért, a tanításért, amelyekből mindannyian meríthettünk és épülhettünk.

ajandekozas-pillanatai-2Végezetül megajándékoztuk egymást apró kis ajándékokkal, figyelmességekkel. Nagyon örültünk a Szent Filoména ifjúsági cursillos csoport fiataljaitól kapott ajándéknak. A kis csomagocskák, amelyeket tőlük kaptunk, az általuk készített mézes süteményeket rejtettek. Elmondták nekünk, hogy egy meghitt, szép délutánt töltöttek el együtt a közösségi házban, mézeskalácsot sütve, díszítve, formázva, csomagolva, hogy munkájuk végeredményével ajándékozhassanak meg bennünket. A sütésről készültek fényképek, amelyeket ezen a szép, ünnepi estén projrektoros kivetítőn együtt megnézhettünk. A fényképnézegetés közben az ünnepi hangulatot megalapozó, a karácsonyi süteménykészítésről szóló dallamok csendültek fel.

Amikor az este a végéhez ért, örömteli szívvel, békességgel a szívünkben indultunk haza otthonainkba.

Szöveg: Molnár Lászlóné –  Fotó: Hegyi Sándor, Molnár László