Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Az Istengyermek születésére várva…


Angelico a PremontreibenElcsendesedés, várakozás, készülődés: e szavakkal írható le a Premontrei Gimnázium közösségének hangulata advent harmadik hetében járva. Érezzük, hogy a hajnali roráték meghittsége egyre közelebb visz valamennyiünket a születendő Istengyermek jászolához. E csodavárást december 17-én különleges vendég előadása és kiállítása gazdagította.



Angelico a PremontreibenDr. Stift Zoltán, művésznevén Angelico atya egykori alma materét, és jelenlegi diákságát tisztelte meg érkezésével. Bemutatkozásából megtudhattuk, hogy a papi hivatás és a művészet már gyermekkorában vonzotta. Masszi Ferenc grafikus és Vollnhofer Mária ikonfestő segítette a rajzkészségének kibontakozásában. Pappá 1993-ban szentelték. 1994–től négy éven át Rómában a Pápai Magyar Intézet növendéke volt, a Gregoriána Egyetemen erkölcsteológiai licenciátust szerzett, majd 2000-ben az Angelicum Egyetemen doktorált.

Angelico a PremontreibenAz elmúlt két évtizedben több helyen szolgálta a híveket: a szombathelyi székesegyházban, a Kámoni és Herényi plébániákon, de tanított és oktatott kisiskolásokat és főiskolai hallgatókat egyaránt. 2006 augusztusától Budapesthez kötik feladatai. 2011. augusztusától 2013 augusztusáig Budapesten, a Vatikáni Nagykövetségen az Apostoli Nuncius személyi titkára volt. Jelenleg börtönlelkészként dolgozik.

Lelkipásztori munkájában fontos szerepe van a grafika és a kerámia területén megmutatkozó művészi adottságának. Kezdettől fogva példaképének tekintette az itáliai domonkos szerzetest, Fra Angelicót (1387–1455), a firenzei San Marco kolostor, a vatikáni Szentségi Kápolna és V. Miklós pápa kápolnájának festőjét, akit II. János Pál pápa 1982-ben boldoggá avatott. Stift Zoltán e domonkos-művészre utalva használja művészi munkáiban az ”Angelico”nevet.

Angelico a Premontreiben„A rajzolás azért tanulságos, mert papként készítem ezeket a képeket, ugyanakkor kilépünk a szerves értelemben vett evangelizáció kereteiből, és a szeretet hétköznapokban megvalósuló értékét próbálom a rajzolás által megmutatni. Csak akkor van értelme a művészetnek, ha segít élni, értelmes életet, minden küzdelem dacára boldog életet élni” - vallja Angelico atya.

Zoltán atya nagy tervei közé tartozik a Szentírás illusztrálása, egy Képes Biblia megrajzolása (ehhez készültek már a jelen kiállítás Ó-és Újszövetség tárgyú képei) és szeretné folytatni a domborított, letapogatható képek készítését is vak gyermekek számára.

Angelico a PremontreibenInternetes blogjának címe – Without words, „Szavak nélkül” – a pap-művész ars poeticájában arra a dialógusra utal, amelyben a látható által a Láthatatlan szól hozzánk szavak nélkül, képekben, tőlünk is elcsendesedést várva. Ez a lelkipásztori hitvallás természetesen elsősorban az istengyermekség–képekben tükröződik, de a blograjzokban, a mai világ mintegy rajzos keresztmetszetében is jelen van. Isten adja, hogy tudjunk megnyílni, tudjunk nyitottak lenni rá.

 

A kiállítás megtekinthető 2015. január 9-ig a Premontrei Gimnázium II. emeleti galériájában. Szeretettel várjuk az érdeklődőket, különösen az óvodásokat és kisiskolásokat. (Egyeztetés: Tf. 94/333-700)