Ökumenikus imaalkalom Szombathelyen - Olad, 2015. január 20.

Az ökumenikus imahét harmadik napján az Oladi Batthyány templomban gyűltek össze a keresztény hitű emberek, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Videóval!

Az ökumenikus nemzetközi imahét a keresztény egyházak világszerte közös imahete, amely évről-évre január 18. és 25. között megtartott állandó ünnep.

A híveket Dr. Veres András megyéspüspök úr köszöntötte.

„Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatásotok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van.” (Ef 4,4-6) – írja Szent Pál apostol az efezusi hívő közösségnek. Ennek a tudata gyűjtött ma bennünket is egybe. Hisszük, hogy imádságainkat és ezt a templomot is áthatja és betölti Isten jelenléte. Benne valósul meg a mi egységünk is. Hogy méltó módon állhassunk meg Isten színe előtt, és imáink meghallgatásra találjanak, tekintsünk önmagunkba és valljuk meg Isten előtt, hogy vétkeztünk!

A 2015-ös imahét témáját a braziliai keresztények dolgozták ki. Mottója Jézus kérése a samariai asszonyhoz. „Adj innom!” (Jn4,7).

A bűnbánati cselekmény és Szentírási részek után Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének prédikációját hallhattuk.

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Hálát adok Istennek, hogy itt lehetek köztetek és hirdethetem Isten üzenetét.

A samariai asszony történetét olvashatjuk és hallhattuk a mai evangéliumban.

Jézusnak Samárián kellett átmennie. A zsidók és a samáriaiak között ősi konfliktus feszült, A zsidók elkülönültek tőlük, mint kevert, tisztátalan néptől. Egy biztos, Jézus Krisztus nem különült el tőlük, hanem szándékosan ment át Samárián. Ez a „nyitottság” az ökumenikus imahét vezérigéjeként kijelölt samáriai asszony történetében több helyen megtalálható. A mi Urunk, az úttól elfáradva leült Jákób kútjánál, Jákób forrásánál, ahol találkozott egy samáriai asszonnyal, akitől vizet kért: „Adj innom.!” Maga a samáriai asszony is megdöbbent ezen a magatartáson. Mi is történik itt? Évszázados falakat tör át a mi Urunk, további falak építése helyett: Egy férfi megszólít egy nőt, egy rabbi egy egyszerű teremtést, egy Isten embere, egy szent ember egy parázna nőt, egy zsidó egy samáriait, egy jeruzsálemi istenhívő megszólít egy garizimi istenhívőt, egy asszonyt, aki a Varjúk hegyén imádta Istent.

Annyi minden elválasztotta őket.

Jákób forrása nemcsak a keresztény igazság helye, hanem a Krisztusi útmutatás helye is.

Mi vagyunk azok, akik igazán szomjasak vagyunk és csak tőle várhatunk igazi élő vizet.

A samáriai asszony története szerint Jézus Krisztus kigyógyít bármilyen gyűlölködés, előítélet, fölény, vallási, kegyességbeli gőg megkötözöttségéből.

Jézus ugyan vizet kér a samáriai asszonytól, mert ember-testében Ő is megszomjazott, de még inkább azért kéri a vizet, hogy szóba elegyedhessen ezzel az asszonnyal, és rámutathasson arra, hogy valójában az asszony, aki szomjas, és Ő, Jézus Krisztus az, aki „élő vízzel”, az örök élet vizével, az üdvösséggel frissíti fel az asszonyt.

Első üzenet: „Adj innom!” kérés, Jézus kérése, a samáriai asszonyhoz. A történet rámutat ennek az asszonynak olthatatlan szomjúságára? Magánéleti válságára, hitéleti válságaira, és arra, hogy Ő az, egyedül, akiben Isten oltja az ember szomjúságát. Mindannyiunk szomjúsága olthatatlan, és ezernyi módon próbáljuk enyhíteni azt, de csak még szomjasabbak leszünk.

Mi is sokféleképpen vagyunk szomjasak. A magán, a privát életünkben és hétköznapjainkban.

Élő hit, mely oltja a szomjúságunk. Krisztusi útmutatás, élő víz.

Jegyezzük meg, minden nyitottság ellenére a Krisztusi útmutatás az Élő Ige, amely oltja azt a szomjúságot, egyedül oltja. Jézus Krisztus „nyitott”, de ebben a nyitottságban világossá teszi, hogy Ő az Isten ajándéka, aki élő vizet ad, amelyből ha iszunk, feltisztul, felüdül, megnyugszik az emberi élet, egyéni-, közösségi-, vallási értelemben egyaránt.

Örök Ige, örökre üdvösséget ad nekünk, és ez az örök Ige megjelenik földi életünkben, házasságunkban, munkahelyünkön, családi életünkben, a gyermek nevelésben és ott ahol éppen vagyunk feladataink végzése közben. Felüdíti, rendbe hozza a jelent.

Üzenet a kérés. Nyitottság, igazságosság. Képesek legyünk ezt a kettőt megvalósítani. Mert az Isten igazságos.

Nagyon fontos az igazságosság, amit lélekben, szent lelkekben lehet közölni. Jézus Krisztus az igazság.

Az igazság útjában semmilyen vallásos, semmilyen meggyőződés nem állhat, mert ellenkező esetben nem épít, hanem pusztít.

Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. (János 14,6).

Jézus Krisztus a golgotai kereszten is megmutatta nekünk, amikor újból inni kér – „Szomjazom” mondja – és Jézus az ígéret vizének forrásává válik. Ezt a vizet, ezt az életet kapjuk Jézustól a keresztségben.

Jákób forrása a nyitottság helye. Merj nyitott lenni, Jézust követni!

Jákób kútja a megbékélés helye is.

Legyünk megfáradtan Jákób kútjánál.

Nagyon sokszor joggal elfáradunk, és ez a fáradtság jelzi törékenységünket.

Jákób kútja türelmetlenségünknek és hálátlanságunknak a felismerésére is szolgál.

Amíg lehet ne maradjunk némák és tétlenek. Egy elvilágiasodott, gyökerét vesztett, halálosan szomjas és tengervizet vedelő világban várják az emberek az élő vizet: most van az ideje, hogy merjünk nyitottak és bizonyságtevők lenni, mi keresztények!

Európának erre van szüksége, miközben imádkozunk azokért, akik a messze távolban, ezért az igazságért fáradoznak, vagy, életüket áldozzák.

Urunk adj nekünk élő hitet!” - fejezte be prédikációját Püspök úr.

Az istentisztelet végén Gaál Sándor a Batthyány templom plébánosa megköszönte Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének az igehirdetést, Dr. Veres András megyéspüspök atyának a Liturgia vezetését, valamint a jelenlévő paptestvérek és lelkészurak közreműködését.

Dr. Veres András püspök atya: Miután Isten igéjét meghallgattuk és a tanítást szívünkbe zártuk, kéréseinket pedig az Úr elé terjesztettük, fogadjuk az Úr áldását, hogy a krisztusi szeretet tanúi lehessünk az emberek között!

Az idei imahét hívás az élő víz forrásához, Jézushoz. Jó, ha mi is átadjuk hitünk örömét a világnak, ahogyan a samáriai asszony a Jézustól kapott vízzel ment a városba.

A keresztények mit visznek magukkal a templomból? Árad-e a Jézusban hívők életéből az élő víz?

Mi is templomunkban fedezzük fel az élet forrását. Ott hullott fejünkre a keresztelő kútnál az élet vize. Isten igéjét hallgatva felfrissült a szívünk és az értelmünk. A templomunk Isten jelenlétének a helye, ahol összegyülekeznek az emberek, aki szomjas, annak Jézus ad inni az élet vizének forrásából.

A samáriai asszony egyre szerencsétlenebb és megvetettebb helyzetbe került azzal, hogy öt férje volt, s akivel akkor élt, az sem volt a férje. Dél tájban ment a kútra meríteni, hogy ne kelljen senki megvető vagy élcelődő szavait hallania, és a kútnál Jézus várta, hogy megmentse őt. Ilyen az Isten hozzánk. Akkor hajol le értünk, amikor a legnagyobb szükségét érezzük, hogy velünk legyen, vagy amikor elmenekülnénk az emberek elől, sőt még önmagunk elől is, akkor az Isten váratlanul átölel. „Amikor elhagytak, amikor lelkem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átölelt az Isten”- írja Ady, a nagy költőnk. Akkor tud ez megtörténni, hogy ha engedünk hívásának.