Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Fórum a Szombathelyi Egyházmegye életéről, értékeiről, és lehetőségeiről


egyengessetek-plakat-tervMindenkit szeretettel várunk egyházmegyénket érintő új programra a Martineum Felnőttképző Akadémián március 7-én.


Fórumot szervezünk a Szombathelyi Egyházmegye életéről, értékeiről, és lehetőségeiről a Martineum Felnőttképző Akadémián

 

2015. március 7-én 9-16 óra között.

 

Várunk mindenkit, aki megosztható gondolattal, elképzeléssel, ötlettel vagy vággyal rendelkezik hitünk megéléséhez és elmélyítéséhez, valamint életünk jobbá tételéhez.

 

Azokra is számítunk, akik mindezzel kapcsolatban pusztán kérdéseket vagy feloldatlanságot hordoznak magukban.

 

Hisszük, hogy együtt képesek vagyunk útra lelki és az úton járni.

 

Azt is várjuk, aki a fórumnak csak egy részén tud jelen lenni!

 

A részvétel ingyenes, délben egyszerű, hideg ételre minden jelenlévőt vendégül látunk.

"Egyengessétek az Úr útját!"

Kedves Fórumlátogatást Tervező Testvéreim!

Bevezető gondolatok

Néhány gondolattal elébe megyek a fórum ötletének és megvalósítási tervének annak érdekében, hogy ki-ki érlelni tudja személyes motivációját a jelenléttel kapcsolatban.

Elöljáróban annyit, hogy - sokakhoz hasonlóan - nekem sincs kedvem rövidre szabott életünk perceit és óráit feleslegesen eltölteni, így a napot konstruktívnak és a jövő iránti elköteleződésből fakadóan építőnek remélem. Ehhez minden megjelenő személyes aktivitására és véleményalkotására szükség lesz.

A fórum ennek megfelelően moderált munkát igényel, amelyet én fogok biztosítani. A fórum levezetésének alapmódszere az Open Space névre hallgató, csoportos információkezelésre és a vélemény feldolgozására kialakított eljárás lesz.

Az Open Space Technology (OST) - a fórum módszeréről röviden

A négy visszatérő elem

  • „A kör: A kommunikáció legtermészetesebb formája” – ez annyit tesz, hogy a fórum minden pontján törekedni fogunk a kölcsönös véleménynyilvánítás biztosítására, s alapvetően a kétirányú kommunikációra törekedünk.
  • „A ritmus: összejövetel és elválás” – az OST keretén belül is folyamatos ritmusa van az új és új csoportképződéseknek, de maga a fórum is egy összejövetel és elválás, amit reményeink szerint további összejövetelek és elválások követnek majd.
  • „A témák közlésére szolgáló tábla: nyilvánosságra hozzuk, mi foglalkoztat bennünket” – a nap folyamán igyekezni fogunk minden olyan kérdéssel foglalkozni, amelyet a jelenlevők kifejeznek, s feldolgozásuk mellett döntenek. Téma elvetésére abban az esetben kerül sor, ha az adott téma feldolgozására nem az OST a legjobb módszer (lsd. ellenjavallatok), illetve ha más témával együtt kerül megtárgyalásra.
  • „A piac: kiválasztjuk, megbeszéljük, hogy hol és mikor veszünk részt valamiben” – ez azt is jelenti, hogy mindenki, minden témával biztosan nem tud foglalkozni a fórum keretein belül. De mindenki foglalkozhat a számára legfontosabb felvetésekkel a nap folyamán, s később a teljes tartalom dokumentáltan jelenik meg mindenki számára.

A négy alapelv

  • „Pontosan azok vannak itt, akiknek itt kell lenniük” – azokra fogunk alapozni, akik eljönnek, s nem azokra, akik esetleg üzennek.
  • „Ami megtörténik, az az egyetlen, ami megtörténhetett” – nem előzetes elvárásokon, teljesítménycélokon alapul a fórum, hanem a résztvevők motivációjára épít. Ami belőlünk kijöhet, az fog kijönni, ez a valóság szeretetének fontos lépése lesz.
  • „Valami akkor kezdődik el, amikor az idő megérett rá” – egyetlen témafelvetés feldolgozása sem történik annak kényszerével, hogy arra biztos aznap meg kell lennie a teljes vagy akár csak részleges válasznak. Vannak olyan témák, amelyek az adott napon „annyit bírnak el”, hogy megismerjük őket.
  • „Aminek vége van, annak vége van --- Aminek nincs vége, annak nincs vége” – nagyon egyszerűnek látszó gondolat, de mindig magunk elé kell idézni. A napnak és módszernek is keretei vannak. Lesznek témák, amelyeket végig lehet vezetni, lesznek, amelyeket a fórum napján nem. A valóság szeretete megkívánja azt a bölcsességet, hogy amit nem lehet lezárni, azt kényszeresen majd ne zárjuk le.

A két láb

  • „Ha semmit sem tanulsz vagy semmihez sem járulsz hozzá: Szedd a lábad és menj a saját utadon.” – Senkit nem kényszerítünk a jelenlétre. Ha épül valaki a napból, úgyis marad. Ha nem épül belőle, nem kell szabadkoznia, szabadon elmehet akár napközben. A két lábán.

A két hajtóerő

  • „Erős érdeklődés a dolog iránt” – ezeket a résztvevőket várjuk.
  • „Elkötelezettség, tettrekészség” – a résztvevőket ezzel az alapállással várjuk.

A négy előfeltétel

A négy előfeltételből minél több érvényesül, annál indokoltabb az OST alkalmazása, illetve annál inkább remélhető, hogy az módszer segít letisztítani gondolatokat, folyamatokat.

  • „A téma és a kérdésfeltevés komplex” – ez adott.
  • „A résztvevő csoport összetétele olyan sokrétű, amennyire csak elképzelhető” – reméljük, hogy így lesz!
  • „Erős potenciális konfliktushelyzet, akut konfliktus” – nem fogunk feleslegesen konfliktust teremteni. De ha arra tekintünk, milyen sok pesszimista reagálás van az egyházban egymásra, a lehetőségekre, a valóságra, no még lehet hogy adott is ez az előfeltétel.
  • „Nagy cselekvési késztetés és változtatási akarat” – akik eljönnek, reméljük, hogy ezt hordozzák!

Rizikók és mellékhatások: ellenjavallatok

  • „A vezetés számára az eredmények lényegében már adottak” – nem fogunk olyan témával foglalkozni, amelyet az Egyházmegye vezetése már eredményként kezel, s nem folyamatkezdet.
  • „A "főnöki szerep" megváltoztatása elképzelhetetlennek látszik, az irányítás legfontosabb eszköze a parancs „ – olyan témákkal nem foglalkozunk, amely az Egyházmegye felelős vezetője által elfogadhatatlan vagy amelyből az autoritás bármely vonatkozása nem küszöbölhető ki legalább a témafelvetés és feldolgozás szintjén.
  • „A szervezőnek rejtett célkitűzései vannak” – ilyenek nincsenek. Még ha hihetetlenül is hangzik. A szervezők részéről egy erős motiváció van, a megújulás szolgálata.
  • „A négy előfeltétel egyike sem áll fenn” – az előzőekben leírtak alapján legalább egy biztosan fennáll.


Forrás: Harrison Owen "Expanding Our Now" alapján (Michael M Pannwitz fordítása és kibővítése az amerikai változat alapján)

Kommentek: Rettegi Zsolt