Nagyböjti lelkigyakorlat a Martineumban
„Hagyjuk és engedjük, hogy az Úr szolgáljon bennünket” A fenti címmel tartották meg Szombathelyen a Martineumban az idei nagyböjti lelkigyakorlatot február 20-22 között, ahol mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály képviseltette magát.
A alábbiakban két résztvevő beszámolóját közöljük.
A bűnbánati időszak első hétvégéjén Burbela Gergely verbita tartományfőnök vezette a nem egészen 3 napos lelki programot, melyet szentmisével kezdtünk. Elmélkedéseit Ferenc pápa idei nagyböjti üzenetére építette az előadó, ahonnan a fenti idézet is származik.
Első elmélkedésben arról hallottunk, hogy engedjük be a szívünkbe Jézust és hagyjuk hogy ő formáljon minket. Adjuk át neki a nyomorúságunkat, nehézségeinket Ezt legkönnyebben az imádságban tudjuk megtenni, amire egyébként Isten hív is minket. A helyes önszeretet is szóba került, ami nem egyenlő az önzéssel. Ha valaki saját magával nem tud békében élni akkor hogyan tudja szeretni Istent és embertársait?
Keresztút és szentségimádás zárta az első napunkat. 
Szombaton először a csendről halhattunk megszívlelendő gondolatokat. Ezt már előző este óta „élesben” gyakoroltuk, vagyis nem beszélgethettünk egymással, ami nagy kihívást is jelentett egyúttal számunkra. A csend és az imádság segíti megteremteni bennünk a belső békét, így az élet szenvedései Istennel együtt mindjárt könnyebbé válnak.
Sajnos a mai világban az embertársaiban sokszor csalódik az ember, de Istenben nem lehet csalódni és éppen ezért vágyakozzunk Isten felé. (Biztonság, szeretet utáni vágy valamint a jó értelemben vett irányítás utáni vágy.)
Ha ráhagyatkozunk teljesen az Istenre és szeretetben éljük életünket, akkor könnyebb a nehézségeket is elviselni. A lelki szenvedés jobban megviseli az embert.
A kereszt hordozása senkinek sem könnyű és e megállapításhoz kapcsolódóan az előadó arra biztatott minket, hogy merjünk szembenézni magunkkal és kérdezzük meg, hogy mi az én keresztem az életemben?
Pio atyától is hallottunk idézetet, mely szerint az atya legnagyobb keresztje a bizonytalanság volt, vagyis hogy egy adott cselekedet tetszik-e az Atyának vagy sem? Ajánljuk fel a szenvedéseinket az Úrnak. A kereszt szeretetének fontosságára is felhívta figyelmünket az előadó. A szenvedésből az Úr minket jól akar kihozni. Elmélkedés után volt lehetőség gyónásra és lelki beszélgetésre, sokan éltünk is a felkínált lehetőséggel
Szombati nap első felét szentmise zárta le.
Délután 3 óra után folytatódott a program vagyis az irgalmasság órájában. Jézus a kereszten a mi bűneinkért halt meg, és ezért az irgalmasság legfőbb jele a kereszt.
A megbocs
átás témaköre is szóba került. Ezt igen nehéz megélni napjainkban. Isten mindig kész a megbocsátásra. Törekedjünk mindig jót tenni és időnként nemet is kell tudnunk mondani életünk során.
Életünkben első helyen mindig az Isten álljon. A tékozló fiú példázatában is hallhattuk, hogy helyes döntést hozott, amikor visszament atyjához. A tökéletes bűnbánat találkozik az Atya irgalmas szeretetével.
Ha nincs megbocsátás akkor nagyon könnyen bekövetkezhet a közömbösség. A megbocsátás gyümölcse pedig a lelki béke.
Kiscsoportos beszélgetésre nyílt lehetőség előadás után. Egyik csoportban az addig hallottak átbeszélése, kiértékelése történt meg, míg a másikban egy rövid bibliai szakasz felolvasása után mindenki visszaidézte azt az igerészt, mely legjobban megérintette.
Este közös imádságra jöttünk össze a kápolnában, ahol a zsolozsmát imádkoztuk el, utána csendes szentségimádás zárta a napunkat.
Vasárnap reggel is közös imádsággal kezdtük a napot, melynek során szintén egy rövid szentírási szakasz felolvasása után lehetett „kiragadni” azt a mondatot, ami legjobban megérintett. Reggeli ima után már nem kellett csendet tartanunk.
A lelkigyakorlat utolsó részében a reményről és az igazi örömről hallhattunk szép gondolatokat az atyától.
A keresztény öröm forrása Krisztus, akit be kell engedni a szívünkbe. A szenvedések nélkül nem lehet igazi az örömünk.
Isten irgalmasságán alapszik a mi reményünk, vagyis az Ő segítségével sok mindent gyorsabban és könnyebben meg tudunk oldani. Szent II. János Pál Pápa és Salkaházi Sára példáján mutatta be az előadó, hogy mennyire fontos a remény a mi életünkben is.
Isten és ember kapcsolatában mindig kell, hogy a Szentlélek vezessen minket és így biztonságban is érezhetjük magunkat. Örömünk oka lehet a múlt felidézése hálás emlékezés formájában, de nem szabad a múlt eseményein rágódni!
A lelkigyakorlat zárásaként Benedek pápa rövid gondolatmenetét idézte az előadó, hogyan növekszik az egyház? Nem térítéssel, hanem vonzással vagyis minél több embert próbáljunk meghívni az egyház tagjainak sorába.
Elmélkedés után záró szentmisén vettünk részt, majd a „kérdések órája” következett. Előzetesen megfogalmazott és leírt kérdéseinkre válaszolt az atya.
Lelkileg felfrissülve köszöntünk el egymástól vasárnap kora délután és indultunk haza szép lelki élményekkel.
Szeles Miklós
Az idei nagyböjti lelkigyakorlat idején lehetőségünk volt egy hétvégén Istenhez még közelebb kerülni, megtalálni a nyugalmat a zajos hétköznapok közepette. Isten hangjának meghallásához külső csendre van szükség, ezért az atya arra kért minket, hogy ne egymással, hanem egyedül Istennel beszélgessünk e két napban. Nem csak a szentmisékben és szentségimádások alatt volt erre lehetőségünk, hanem azokban az órákban is, amelyeket a Szentírás olvasásával tölthettünk elmélkedve a kápolnában vagy szobánk csendjében. Az elmélkedések alapjául Gergely atya előadásai szolgáltak, amelyben hallottunk Isten irgalmának mélységéről, a másoknak és önmagunknak való megbocsátás fontosságáról és a szenvedésről, amely által az irgalmasság cselekedeteit mi is gyakorolhatjuk. Számomra a hétvége legfontosabb üzenete, hogy merjük felajánlani Istennek „nyomorúságainkat”, hagyjuk, hogy Jézus megmossa lábunkat; Ferenc pápa nagyböjti üzenetének szavaival élve: „hagyjuk és engedjük, hogy az Úr szolgáljon bennünket”.
