Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Nagyböjti lelkigyakorlat a II. János Pál Szakollégiumban


p1200781A Szombathelyi Egyetemi Lelkészség és a Szakkollégium idén 2015. március 27-28-án tartotta Nagyböjti lelkigyakorlatát.

A lelkigyakorlatra nem csak szakkollégisták jöhettek, hanem más városban tanuló egyetemisták is és volt szakkollégisták is.


A program pénteken délután kezdődött Norbert atya gondolataival, majd Sebastian atya – meghívott missziós szerzetes – osztotta meg velünk nagyböjti gondolatait. Elmondta, hogy fontos, hogy a helyes úton maradjunk az Egyházban, hiszen nem mindegy, hogy egy folyó beletorkollik-e a tengerbe, vagy kiszárad.

Az egyetemisták lelkigyakorlata a Szent Norbert templomba közös keresztúttal folytatódott, melyet Sebastian atya vezetett.

Miután lelki táplálékot kaptunk, közösen fogyasztottuk el vacsoránkat a Brenner Kollégiumban. Az este utolsó programja egy missziós élménybeszámoló volt, amit Sebastian atya tartott, miszerint: Hogy lát minket, magyar fiatalokat egy külföldi missziós atya? Mesélt magáról, hogyan lett szerzetes, mit szólt, amikor kiderült, Magyarországra kell jönnie, és milyenek voltak az első magyar földön töltött pillanatai. Bátran kérdezhettünk tőle, és ő szívesen válaszolt minden kérdésünkre. A péntek esténk közös esti imával zárult. Majd a Passió című filmet néztük meg közösen.

A lelkigyakorlat második napját reggeli imával kezdtük, majd együtt vettünk részt a Premontrei Gimnáziumban egy Rock-Passión. A nap folytatásában Norbert atya osztotta meg velünk nagyböjti gondolatait. Elmondta, hogy fontos, ne csak úgy olvassuk Jézus szenvedéstörténetét, hogy tudjuk mi lesz a vége, hanem engedjük, hogy megérintsen minket, és igen is vegyük fel a keresztünket, és kövessük Jézust, hiszen aki Jézus mellett dönt, azt Jézus végig is viszi azon az úton.

Délben szentmisén vettünk részt a Szent Norbert Templomban, melyen a szakkollégium lakói ministráltak és zenéltek. Közös ebéddel zártuk a lelkigyakorlatunkat.

A közel ötven résztvevő nemcsak lelkileg töltődhetett fel, hanem sokat nevethettünk, és a legfontosabb, hogy közösen készültünk Húsvét ünnepére.

Fábián Zsófia