Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Rönöki Nemzetközi Találkozó - Pünkösd a határon


rönök_szent_imre_templom2015. május 25-én Rönökön ünnepelt a Szombathelyi Egyházmegye és a vele határos osztrák, horvát és szlovén egyházmegyék püspökei, papjai és hívei. 


rönöki_találkozóKörmend és Szentgotthárd között helyezkedik el Rönök falu. Akik gyakran járnak a 8-as úton talán már felfigyeltek a falu felett elhelyezkedő, tornyáról és a rajta lévő keresztről messziről is látható templomra. 1904 Pünkösdvasárnapján szentelték fel a templomot, amely nagy büszkesége volt az itt élőknek. Az I. világháború után mindössze néhány méterre a templomtól húzták meg az új osztrák-magyar határt. Ez lett 1945 után a veszte az épületnek, hiszen a határsávba került. Nem jöhettek fel ide a hívek, az épületből amit lehetett széthordtak, folyamatosan pusztult a templom. A rendszerváltás után összefogással sikerült helyreállítani a Szent Imre tiszteletére szentelt templomot.

Ide szervezte a Nemzetközi Találkozót dr. Veres András megyéspüspök, akinek meghívására a pünkösd hétfői ünnepre Rönökre érkezett – többek között – Márfi Gyula veszprémi érsek, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Josip Mrzljak varasdi megyéspüspök, Rezonja Ferenc muraszombati általános helynök, valamint a szomszédos egyházmegyék papjai és hívei.

rönöki_találkozóVeres András mondott szentbeszédet, amelyben többek között hangsúlyozta: mindannyian, mint Krisztus követői, Egyházának tagjai, imádkoznunk kell a népek közötti megbékélésért és kiengesztelődésért.  A beszédet megtekinthetnek videóablakunkban és el is olvashatják teljes terjedelmében az eseményről készített összeállításunk után.

A szentmisében a magyar mellett németül is elhangzott az evangélium és a prédikáció is, ami külön öröm volt az osztrák híveknek, emelték ki zarándokok honlapunknak adott interjújukban. 

A szentmisét követően a celldömölki Szent Benedek Általános Iskola diákjainak műsorát láthatták a hívek. A diákok előadásukban Krisztust állították középpontba, az Ő keresztjét, amelyből híd épül az emberek, népek, nemzetek között.

A nap jó alkalom volt arra, hogy találkozzanak egymással a szomszédos országok népei, megosszák egymással élményeiket, tapasztalataikat és együtt imádkozzanak a békéért.

Dr. Veres András megyéspüspök szentbeszéde Rönökön – 2015. május 25.

Excellenciás Érsek és Püspök atyák, Főtisztelendő Helynök és Plébános atyák, Kedves Hívek!

Pünkösdnek egyik legszembetűnőbb csodája, hogy a Jeruzsálembe érkezett különböző nyelvű emberek a Szentlélek ajándékaképpen a saját nyelvükön hallották az apostolok tanítását. Így a krisztusi evangélium egyetértést, közösséget teremtett az ott lévők között. Az Egyház Krisztus nagy ajándéka az emberiség számára. Az evangélium hirdetése által az Egyház mindenütt közösséget tud teremteni a legkülönbözőbb kultúrájú népek között is. Olyannyira, hogy elképzelhetetlen a viszálykodás és a háborúskodás azok között, akik ismerik és élik az evangéliumot. A hit gyengeségére, vagy egyenesen a hiányára vall az, ha a keresztények között mégis békétlenség mutatkozik. Ma itt mi is a krisztusi hit alapján szeretetben jöttünk össze, hogy együtt imádkozzunk. Ebben is Szent
Márton a példaképünk, akit az egykori Pannónia területén mindenütt, vagyis a mi egyházmegyéinkben nagy tiszteletben részesítünk. Ő nemcsak a testvéri szolidaritás példája számunkra, hanem az evangelizáció és a béketeremtés nagy apostola is. Ezért is érezzük szükségét, hogy születésének évfordulójára készülve, a napjainkban érezhető
békétlenségek közepette, mi az Ő lelki örökösei, különböző népek fiai, de a Katolikus Egyház gyermekei, együtt imádkozzunk a népek közötti megbékélésért és kiengesztelődésért.

Ha a szellemi, az erkölcsi és a vallási viszonyokat vizsgáljuk, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy korunk inkább hasonlít Szent Márton korához, mintsem különbözik attól. Korunkat is jellemzi a vallási sokféleség, a pogány erkölcsi szabadosság és a szellemi zűrzavar. Akkor sem volt könnyű eligazodni a világban, miként ma sem. Sőt, ami a hasonlóságot csak növeli, úgy tűnik, miként akkor, ma is általánossá vált a keresztényüldözés, a keresztény értékrendet kiiktatják a törvényekből, sőt sokfelé még a keresztény szimbólumokat sem tolerálják. Olyannyira nagy ellenszenv mutatkozik a keresztényekkel szemben, hogy egyesek éppen a
keresztényeket teszik felelőssé korunk bajai miatt. Szinte trendi lett a keresztények elleni gyűlöletbeszéd.

Úgy tűnik, a történelem ismétli magát. Amikor a nyugati gótok királya, Alarich elfoglalta és koldusszegényre rabolta Rómát, a pogány rómaiak még nagyobb haragra gerjedtek a keresztények ellen, mert őket tették felelőssé a város pusztulásáért. Szent Ágoston volt egyedül, aki bátran mert szólni a keresztények nevében, aki rávilágított, hogy valójában korának pogány erkölcsi viszonyai bomlasztják a társadalmat, döntik romba a családokat és az egyéni életeket. Mint tudjuk, hamarosan össze is dőlt a Nyugat-Római Birodalom.

Ma is recseg-ropog körülöttünk a világ, az erkölcsi züllés széles körben mételyezi az egyéni és a közösségi életet. Sokan egyenesen kérkednek a bűneikkel: Azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk (Fil 3,19). Európa szerte a keresztény értékrendtől való totális elfordulást
tapasztaljuk. Sőt érthetetlen módon, egészen durva eszközökkel támadnak az evangéliumi értékrend, különösen pedig a Katolikus Egyház ellen. Pedig miként Szent Márton korában, úgy ma is csak a krisztusi tanítás hozhat megújulást egyéni és közösségi életünkben, Európában és a világban egyaránt. Helyes módon toleranciát hirdetnek minden vallás és
kultúra felé, csak a kereszténységgel szemben mutatkozik egy érthetetlen intolerancia. S ez sokak számára nemcsak trendi, hanem politikailag korrekt is.

Egy ilyen helyzetben kell nekünk, keresztényeknek, minden nehézség ellenére a felemelő szeretet és a béke apostolainak lenni. Az elnyert Szentlélek erejében imádkozzunk pünkösdi lélekkel, Szent Márton közbenjárását is kérve, hogy Egyházunk, s mi magunk is minden körülmények között tudjunk a világban a krisztusi evangélium hirdetői és megvalósítói lenni! Ámen!

https://www.youtube.com/embed/WGhkoVtAtWc