Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Pappá szentelésének 10. évfordulóján köszöntötték Horváth Gábor atyát hívei


HORVÁTH GÁBOR ATYA JUBIELUMAJúnius 18-án, csütörtökön este a 7 órakor kezdődő szentmisén a hétközihez képest szokatlanul sok hívő foglalt helyet a becsehelyi Keresztelő Szent János-templom padsoraiban, miként ezt a gyóntatás után némi meglepetéssel észlelte Gábor atya.



HORVÁTH GÁBOR ATYA JUBIELUMAEzek után már nem is volt különös, hogy Tímár Károly, a helyi egyházközség világi elnöke köszöntötte a jubiláló plébánost. Kérdésként merült fel, hogy mai, fogyasztói és sikerorientált társadalmunkban azoknak az elhívását vajon mi ihleti, akik papi szolgálatra szánják magukat akkor, amikor a szükségeshez képest a filiák pappal való ellátottsága manapság oly drámaian lecsökkent. Szolgálatuk állandó készenlétet jelent nemcsak az ünnepekkor, hanem a hétköznapokban is a szertartásokon túl, a kicsik nevelésén át a lelkek, a hívek gondozásán keresztül a közösség megtartása és épülése érdekében. Majd Boldog Batthyány-Strattmann László példázatáról szólt, s arról, hogy a szolgáló pap Isten meghosszabbított keze.

Csamáriné Tóth Ildikó „a test s lélek temploma” apropóján zöldséges kosárral ajándékozta meg Gábor atyát. A kisgyermekek verssel kedveskedtek, és Mosolyod címmel Szent II. János Pál pápa írásaiból adtak át egy csokornyit.

Gábor atya a meglepetésre reagálva mondta, hogy ezek igaz, valós gondolatok, s ideje van a számvetésnek is, hogy mi a jó, min kell változtatni, s az idő megmutatja az eredményt. S a hála és a köszönet jegyében, figyelemmel a kapott kegyelmekre felajánlotta a szentmisét Jézusnak.

HORVÁTH GÁBOR ATYA JUBIELUMASzentbeszédében kitért az egymásnak való, illetve Isten nekünk való megbocsátásának fontosságára, majd kitért Pál apostolnak a tanítványaihoz való viszonyára. Kiemelte, hogy nemcsak jubileumkor kell a szép emlékekre gondolnunk, hanem sorainkat is rendeznünk kell az Úristen elé téve életünket. Csak tiszta lélekkel készülhetünk a szentelési évfordulóra, a papszentelésre és az újmisére. Hálánkat, köszönetünket kifejezve kéréseinket is megfogalmazhatjuk a jó Isten felé. Pál is átélte, amit Jézus tanított neki. Tegyünk meg mi is mindent, ami a kiengesztelődéshez szükséges — egymással, Istennel!

Az ifjú leányok A régi magyar áldás versszakaival köszöntötték Gábor atyát, majd az Áldjon meg téged az Úr és a Te vagy földi éltünk Vezércsillaga énekek elhangzása után Tímár Károly megköszönve a szervezők munkáját, agapéra hívta a közösségi házba a híveket.

 Az ünneplő és köszöntő közösség olyan hatalmas tortával fogadta az atyát, amelyen a pappá szentelésekor választott egykori jelmondata: „Pásztort is rendelt föléjük, hogy gondjukat viseljék!” mellett égett a 10 gyertya. A világiak képviseletében Németh Géza polgármester köszöntötte a jubiláló Gábor atyát kifejtve, hogy a torta 4 sarkán ülő marcipánfigura mit is jelképez: a szolgálatokat az asztalos, a kántor és a pap, a felüdülést, kikapcsolódást a vadász jelképezi; s mindezek életének szakaszait, állomásait reprezentálják.

Miközben Gábor atya felvágta a tortát, s a gyermekek már égő szemmel sorakoztak köréje, a Jókai Mór utca lakói egy márványtáblával kedveskedtek a felszentelés 10. évfordulója alkalmából.

A kicsik és nagyok felszabadult, jókedvű és szeretetteljes együttes ünneplésével fejeződött be az este a szorgos kezek által felajánlott finom ételek és italok jóvoltából Isten

Szöveg: Ruzsinszky Klementina- Fotó. Lengyák András