Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

„Szeretetével jön felém az Isten”


hittantábor bázakerettyénA zalaegerszegi Mária Magdolna Plébánia hittanosai július 13-18. között Bázakerettyén táboroztak idén. Beszámoló a táborról.


hittantábor bázakerettyénAz idei nyarunk szerves részeként ismételten elérkezett a hittantábor. A tábor első napja július 13-a hétfő volt. A zalaegerszegi Mária Magdolna Plébánia hittanosai Nátrán Józsefné - Nusi néni - és két atya: Pete Polgár Máté atya (a Mária Magdolna Plébánia káplánja), Bodorkós Imre atya (jánosházi plébános) vezetésével indultak útnak. A szokásos menetrend szerint vonattal, majd kisvasúttal érkeztünk a bázakerettyei iskolába, amely azon a héten az otthonunkká vált. Ebben az évben hat csoportba voltunk elosztva: négy lány és két fiúcsoport. Rájuk felügyelt 16 felnőtt, akik csoportvezetői és konyhai feladatokat ellátva biztosították a gyerekek mindennapi szükségletét és jólétét.

hittantábor bázakerettyénIdén is – mint minden évben – egy bibliai téma vált a táborunk középpontjává: „Szeretetével jön felém az Isten”. Ennek megfelelően öt napra lebontva az egyik legszentebb imádságunk a Mi Atyánk ima sorai adták az alaptémaköröket. Első nap – hétfőn – A teremtés napja címet kaptuk kézhez. Így az aznapi kiscsoportos foglalkozások a teremtésről szóltak. Az ima sora pedig: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.” A gyerekek azt a feladatot kapták, hogy a csoportjuk nevét kiválasztva tegyék le a tábori otthonuk első alapkövét. Ezzel egyidejűleg a megfelelő és igazán harmonikus otthon tulajdonságait soroltuk fel és próbáltunk a későbbiekben is arra törekedni, hogy ezeket a lehető legjobban megvalósítsuk abban az egy hétben, amíg a tábori csoportok lettek az otthonaink. Ugyanis a Jó Isten nekünk is megteremtette a tökéletes otthont, melynek alakítását a későbbiekben ránk bízta.

hittantábor bázakerettyénKedden az ima második sora lett a mottónk: „Szenteltessék meg a Te neved.” Ennek okán, a Jó Istenhez fűződő kapcsolatunkról beszélgettünk a csoportokban. Az ima a legelső kapocs Istennel. Az imában mondhatjuk el a mindennapi gondjainkat, az örömeinket, a bánatainkat. Ha imádkozunk, kérhetünk és meg is köszönhetünk mindent az Atyának. A gyerekek saját szavaikkal is szólnak Istenhez és a tábor estéin is hasonlóképpen imádkoztunk. A csoporton belüli feladat pedig az volt, hogy mindenki egy-egy társa nevét kihúzva azon a napon ő érte különös figyelemmel és szeretettel imádkozott.

A harmadik napon Isten országáról beszélgettünk. Az ima következő sora: „Jöjjön el a Te országod.” Fontos momentum volt, az a kérdés, mely szerint hol is van Isten országa? A válasz pedig: Isten országa köztünk, a hívő emberek között van. Így a táborban feladatunkká vált, hogy Isten országát a saját kis erőnkből telve, mi magunk is építgessük és együtt, egymást segítve létrehozhassuk.

hittantábor bázakerettyénCsütörtökön a Szent Kenyér dicséretének szenteltük a napunkat. Ahogyan az imában is kérjük: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” A Jézussal való találkozások közül a legmeghatóbb és legszebb a kenyérben való jelenléte. A szentmisén, áldozáskor mindig a szentségi Jézust vesszük magunkhoz a kenyér és a bor színében. Úgy gondolom, hogy a kisebbek is megértették, a kenyér számunkra – hívő emberek számára – sokkal többet jelent, mint egy egyszerű alapanyag. Nekünk az a legnagyobb dolog, amellyel érintkezhetünk, Jézus teste.

Az utolsó napon, pénteken a bocsánat és megbocsátás témakörhöz kapcsoltuk a kiscsoportban történő beszélgetéseket. A megbocsátás az egyik legnehezebb dolog, amelyet az embertársaink felé megteszünk. Sokszor győz a makacsság, az elvek és nem vagyunk hajlandóak – egy-egy veszekedés után – elsőként bocsánatot kérni. A bocsánatkérés, elsősorban Istenhez kell, hogy szóljon: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk.” Ebben minden benne van. Fontos, hogy a bűneinkért – legyenek apró vagy nagyobb bűnök – mindig bocsánatot kérjünk. A Jó Isten megbocsátása a legszebb dolog, amit kaphatunk. Ő az, aki lehajol hozzánk és azt mondja: „Megbocsátok Neked.” Ezzel a legnagyobb szeretetet kapjuk Tőle, amely a világon kapható.

A hét legmeghatóbb pillanata ezen a délutánon történt. Erre a napra terveztük a szentségimádást, melyre a bázakerettyei templomban került sor. Mindannyian készültünk rá: készítettük a lelkünket és szívünket a Jézussal való találkozásra. Gondolatainkat és érzéseinket imánkkal közvetítettük az Úrnak. Ekkor minden táborozó – gyerek és felnőtt – a szentségi Jézussal találkozhatott. Ott térdelhettünk Vele szemben és mindent elé tárhattunk: azt is, amely boldoggá tett minket és azt is, amely fájdalmat okozott. Kérhettünk és meg is köszönhettük a velünk történteket. Ő ugyanis mindig meghallgat minket és vigasztalást nyújt a legnehezebb pillanatokban is. Tudjuk, hogy Rá bármikor számíthatunk. Ebben a fél órában minden csoport tiszta lelkét mutatta Jézusnak minden sallang és világi felszínesség nélkül. Az arcokon legördülő könnycseppek pedig azt bizonyították, hogy a templomban megtörtént az isteni csoda, Jézus velünk volt és minket hallgatott.

A péntek esténket – a hőséget rendületlenül tűrve – vidám délutánnal zártuk le. A mókás történetek mindegyike az öt nap témájához kapcsolódott. Sokat kacagtunk és mindannyian újra felelevenítettük, hogy miről is szólt ez a hét, mik voltak a legfontosabb tanulságai. Nusi néni zárógondolatai pedig egyértelműen a tábor végét jelezték... Sajnos – habár mi bírtuk a kánikulát – a tűzgyújtási tilalomnak köszönhetően a megszokott tábortűz idén elmaradt. Furcsa volt, hogy ez kimaradt a sorból, de úgy gondolom, a tábor értékéből és élményeiből nem vont le semennyit sem!

Másnap reggel elérkezett a búcsú pillanata. Egyre több autó kanyarodott az iskolaudvarra. Megérkeztek a szülők, testvérek, lekerültek a szobákból a csomagok és mindenhol integetés, és ölelések látszódtak. Azonban valami mégis más volt, mint mikor hétfőn a szüleinktől búcsúztunk. Gazdagabbak lettünk... Sokkal többek lettünk egymás és a Jó Isten szeretete által. Erre az egy hétre egy nagy családdá váltunk, akik mindig számíthattak egymásra és közösen hatalmas erővel bírtak. Ezt az erőt vittük haza a szüleinknek, hogy a kis családjainkban is felépíthessük Isten országát.

Írta: Takács Aliz – Fotók. Takács Annamária és  Takács Aliz Ilona