Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Októberi engesztelés Csehimindszenten


engesztelés2015. október 29-én is megtartottuk szokásos engesztelésünket Csehimindszenten, amit Mindszenty József bíboros, hercegprímás mielőbbi boldoggá-és szenttéavatásáért valamint szeretett magyar hazánkért, népünkért ajánlottunk fel. A szentmise előtti szentórát Pete Polgár Máté zalaegerszegi káplán vezette, amelyet a koncelebrációs szentmise követett 19 órától.


          engesztelés       A szentbeszédben Déri Péter esperes-plébános folytatta Mindszenty József életéről és szenvedéseiről szóló beszédsorozatát. Most a Bíboros úr 1944. november 27-ei letartóztatásáról és nyilasok általi fogságával ismerkedhettünk meg. Plébánosunk elmondta, hogy a nyilas kormánybiztos, Schiberna Ferenc szíve mélyéig gyűlölte és megvetette Mindszenty veszprémi püspököt és mindent elkövetett azért, hogy mielőbb letartóztathassa és börtönbe zárhassa hazug vádak alapján, de mindezeken túlmenően azért is mindent megtett a nyilas vezér, hogy a püspök minél rosszabb körülmények közé kerüljön.

         engesztelésMindszenty atya mindezek ellenére nem volt vele szemben ellenszenves, sőt a háború után, amikor a nyilas vezér francia fogságban volt, akkor mindent megtett a Bíboros úr, hogy könnyítsen a volt kormánybiztos fogságbéli életén, és nem egyszer csomagot is küldött neki. Évtizedekkel később, amikor a Bíboros úrnak 1971-ben el kellett hagynia az országot, akkor is elsők között volt neki, hogy utána járjon, hogy mi lett korábbi kínzójával. Mekkora szív, lélek és megbocsátás volt Mindszenty bíborosban. Igyekezett maximálisan megélni a krisztusi szeretet parancsot, sőt még ellenségeit, bántalmazóit is szerette.

cikk és fotó: Papp Balázs