Irgalmasság Évének egyházmegyei megnyitása és a Szent Márton Jubileumi Évi bronzkapu megáldása

A jubileumi Szent Márton-évre megújult a a szombathelyi székesegyház főbejárata. Az új kaput Veres András megyéspüspök áldotta meg december 13-án, az irgalmasság szentéve egyházmegyei megnyitása során. A bronzkapu egyben az irgalmasság kapuja is lesz az egyházmegyében a szentév folyamán. Az eseményről a Magyar Kurír közölt beszámolót. Az Irgalmasság Évének logójáról a Magyar Kurír közölt írást. Ugyancsak itt olvasható Vértesaljai László SJ jegyzete az irgalmasság szentéve kezdetén a kapuról mint szimbólumról. A bronzkapun Szent Márton életének eseményei láthatók, amelyeket Veres Gábor készített. Ha tovább olvassák a cikket láthatják az alkotásokat és a jelenetekhez fűzött elmélkedéseket is.

A képsorozat jelenetei, melyekhez Schauermann János, a szombathelyi Szent Márton-templom plébánosa fűzött gondolatokat:

Szent Márton születése

Szent Márton a Római Birodalom Pannonia tartományának Savaria nevű városában született 316-ban. A tehetős, pogány szülők Martinus névvel gyermeküket a hadistennek, Marsnak ajánlották. A gyermek életét, akinek apja tribunus volt, a katonaság, a harc, a háború határozta volna meg. Ám az érzékeny, nyitott lelkű fiú „szent gyermeksége szinte első éveitől kezdve Isten szolgálatára vágyódott”[1]-írja róla Sulpicius Severus. Ez a vágyódás nem puszta érdeklődés vagy kíváncsiság volt, hanem Isten meghívása. „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki küldött engem.” (Jn 6,44) A gyermek engedett ennek a vonzásnak és válaszolt Isten hívására. Páviában szülei akarata ellenére felvételét kérte a katekumenek közé. Márton mert kereszténnyé válni.

Szent Márton megosztja köpenyét a koldussal

Az ifjút egy császári rendelet értelmében apja, „aki gyűlölte üdvös tetteit”[2], katonai szolgálatra kényszerítette. Ő csak külsőleg volt a császár katonája, szíve mélyén Krisztus katonája. Egy fagyos téli estén Amiens kapujánál kettévágott köpenyének egyik felével betakarta a kapu előtt didergő koldust. A biztonságot nyújtó városból kitaszított ember megmenekült.

Noha Márton még nem volt megkeresztelve. mégis életvitelében úgy élt, mint egy keresztény.

Szent Márton megkereszteli édesanyját

Felhagyva a katonai szolgálattal Márton „álmában figyelmeztetést kapott, hogy vallásos lelkületből fakadó gondolkodással keresse fel szülőhazáját és szüleit”[3] – írja életrajzírója. A hagyomány szerint a Szent Márton-templom előtt álló kút vizével keresztelte meg édesanyját.

Megvalósította Jézus buzdítását: „Tegyetek Ti is tanúságot rólam”! (Jn15,27)

Szent Mártont kiűzik Savariából az ariánusok

Az akkori kereszténységen belül Jézus valóságos istenségével kapcsolatban hitviták zajlottak. A tévtanítás egy Arius (336) nevű paptól származott, aki tagadta Jézus Krisztus valódi istenségét. Márton mesterével, Hilárius püspökkel együtt harcolt az eretnekség ellen. „A papok eretneksége ellen szinte egyedül Márton küzdött, igen határozottan, és emiatt sok bántalom érte: nyilvánosan megvesszőzték, majd a tartományból is kiűzték.”[4] – írja Sulpicius Severus.

Az ő életében is valóra vált Jézus szava: „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn15,20)

Szent Márton albengai miséje

„Tél közepén egy rongyos, félig mezítelen szegény ember jött eléje épen, mikor templomba indult. A jó püspök nyomban utasította archidiakonusát, adjon a szegény embernek valami ruhadarabot. Hihetőleg az archidiakonus nem sok kedvet mutatott a rendelet teljesítésére, mert már megsokallta. A szegény ember didergett, gondolta, megpróbálja kérését megismételni és biztonság kedvéért magának a püspöknek szól. Be is ment hozzá a templom melletti helyiségbe, amely a sekrestye volt egyszersmind s ahol a szent püspök visszavonulva ájtatoskodott. A püspök barátságosan fogadta, türelmesen meghallgatta panaszát, aztán szó nélkül levette ruháját, melyet a cappa magna-szerű felsőruha alatt viselt. A koldus magára öltötte és elment. Eközben az archidiakonus és jelentette, hogy a nép a templomban már készen várja a püspököt, meg lehet kezdeni az istentiszteletet. Kellemetlen helyzet volt. Már itt az idő, Márton pedig nem akarja elárulni imént gyakorolt irgalmassági cselekedetét; másrészt meg ilyen fogyatékos öltözetben nem mehet szent ténykedést végezni.

- - Elhoztad a ruhát, amit az imént annak a szegénynek utaltam? – kérdezi a püspök.

- – Az igazat megvallva – felelte a másik – most tényleg nincs időm rá. Különben is a koldus elment.

- – Csak hozd el azt a ruhát, majd találok én hozzá szegény embert.

Az archidiakonus, hogy véget vessen a dolognak, kedvetlenül sarkon fordult, bement a legközelebbi kereskedésbe, hozott egy kurta, kócos ruhadarabot és odadobta Szent Márton elé. A szent kérte, menjen ki egy kicsit. Azalatt magára vette a durva ruhát és sietett istentiszteletre. Miközben szentmiséjét végezte, tűzgömb jelent meg feje fölött, amely aztán fölemelkedett és fényes sugárcsomót vont maga után. A jelenséget azonban csak egy pap, három szerzetes és egy szűz látta, bár aznap jelentékeny sokaság volt a templomban.”[5]

Az élet szolgálatában fordult a szegények és a szükséget szenvedők felé. Nagyon érzékenyen reagált az emberek szenvedéseire, s ahol tudta megpróbálta azt csillapítani. Életideáljává tette az evangélium lüktető szívét, az irgalmasságot, ami hitelességét igazolja, mert a szegényekre való figyelem, a keresztény élet egyetemességének mutatója.

Szent Márton halála

A haldokló püspök „ekkor saját akaratából s vágyairól lemondva, teljesen átadta magát az Úr döntésének és hatalmának, és így imádkozott: „Nehéz ez a testben való harc, Uram, amit szolgálatod követel tőlem, már eleget küzdöttem. Da ha azt parancsolod, hogy továbbra is fáradtságos munkával táborod élén álljak, nem vonakodom, és öregségem kimerültségére nem hivatkozom. Szolgálatodat hűségesen el fogom látni, és zászlód alatt harcolok, amíg csak kívánod. Bár egy agg embernek kívánatos lenne, hogy feladatának végeztével elbocsátást nyerjen, de a lélek továbbra is győzedelmeskedik az éveken, és nem, enged az öregségnek. De ha már megkönyörülsz koromon, Uram, jó nekem a te akaratod, őket, akikért aggódóm, te magad őrizd meg.’”[6]

A közel 3,5 méter magas kétszárnyú kapura 6 db dombormű került fel. A kis domborművek – 42x42 cm-egyenként 20 kg-osak, ezekből 4 db van, míg a nagyok – 42x82 cm –egyenként 40 kg-osak. Ezekből kettő található. A lemezborítással és a képekkel együtt a tölgyfából készült kapu összsúlya 520 kg.

A bronz domborművek csavarozással és műgyanta ragasztással kerültek rögzítésre.

A lemezek és a profilok műgyanta ragasztóba ágyazva készültek.

A belső oldalon bronz lemez burkolat és profilozás készült.

A komoly súlyú kapu használatát nagyban segíti a méretezett pántokon túl a pántok tengelyében a burkolaton elhelyezett kúpos persely, ami a kapu nyitását segíti elő.

A bronzkapu egyben az Irgalmasság kapuja is lesz az egyházmegyében. Ferenc pápa az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnökéhez intézett levelében bemutatta az Irgalmasság Rendkívüli Szentéve kapcsán a jubileumi búcsú elnyerésének feltételeit. Eszerint teljes búcsút nyerhetnek:

1. Mindazok a hívek, akik megtérésük vágyának jeleként elzarándokolnak a szentévi kapuhoz, amelyeket a székesegyházakban vagy a megyéspüspök által meghatározott más templomokban nyitnak meg, illetve akik a négy nagy római bazilika valamelyikébe zarándokolnak, szentgyónásukat elvégezték és szentmisén vesznek részt, továbbá elmondják a Hiszekegyet és imádkoznak a pápáért és a pápa szándékára;

2. Akik idősek, betegek és akik nem tudják elhagyni a lakásukat, elnyerik a teljes búcsút, ha megáldoznak, vagy ha a tömegtájékoztatási eszközök révén kapcsolódnak be a szentmisébe és a közös imádságba;

[1] Sulpicius Severus, Szent Márton élete, Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2010., 2.

[2] Uo.2.

[3] Uo. 5.

[4] Uo. 6.

[5] Regnier A., Szent Márton élete, A francia eredetinek második kiadása után fordította Rogács Ferenc dr.,Budapest, SZIT, 99-101.

[6] Sulpicius Severus, Harmadik levél Bassulához, in: Szent Márton élete, Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2010.