Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Kockakobak Matematikaverseny országos döntője


matekversenyA Brenner János Általános Iskolából osztálytársammal, Bozzay Félixszel ismét egy országos versenyen vehettünk részt Budapesten. Ezúttal a Kockakobak Országos Matematikaverseny döntője volt a kihívás. Január 9-én a budatétényi Kempelen Farkas Gimnáziumban a verseny első fordulóján elért eredmények alapján húszan adhattunk számot tudásunkról. Hatvan perc alatt 25 számításos és logikai feladatot kellett megoldanunk.


matekversenyA megerőltető feladatok után a szervezők gondoskodtak arról, hogy kikapcsolódhassunk és kipihenhessük magunkat. A Csodák Palotájában ehhez minden lehetőség adott volt. Érdekesnél érdekesebb kísérletek és játékok szórakoztattak minket.

Itt volt az ünnepélyes eredményhirdetés is, ahol külön megjegyezték azt, hogy osztálytársakként, egy iskolából sikerült ilyen eredményt elérnünk.

Félix a 15. helyen, én pedig a 17. helyen végeztem.

Külön köszönetet mondunk Vida Mária tanárnőnek, aki mindig lelkiismeretesen, idejét nem sajnálva készít fel minket a különböző versenyekre.

Rátkai Bálint 8.n osztályos tanuló