Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Báloztak a premontreis diákok


Premó bálJanuár 29-én került megrendezésre a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium már tradicionálisnak számító diákbálja. A színvonalas rendezvénynek - a tavalyi siker után - idén is a Palace Cafe adott otthont.



Premó bálA báli ruhába öltözött gimnazisták este 6 órától kezdtek gyülekezni a helyszínen, ahol 19:00-kor Fűzi Andor, a diákönkormányzat elnöke, egyben a bál főszervezője köszöntötte a vendégeket. Ezt követően jelenlegi és volt premós diákok szórakoztatták a megjelenteket: Vesztergom Peter és Tóth Magdolna énekeltek, az Ungaresca Táncegyüttes és Deák Fanni írsztepp-táncos bemutatóját pedig vastapssal jutalmazta a lelkes közönség.

 

Premó bálMeg is jött a közel 150 fiatal kedve a tánchoz, és a jobbnál jobb retró zenéknek köszönhetően a jó hangulat egészen a bál utolsó percéig tartott. A mulatságot csak a tombolahúzás, illetve a bálkirály és bálkirálynő választás szakította meg rövid időre: a diákok
szavazata alapján a megtisztelő címet Pusztai Gabriella és Csupor Áron érdemelték ki.

Akik ott voltak, mind jól érezték magukat és már most várják a jövő évi bált.


Kéri Péter, DÖK segítő tanár