Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Megáldották a felújított Eölbey-házat Szombathelyen

Több hónapos munkát követően befejeződött a szombathelyi Eölbey-ház belső felújítása. Dr. Veres András megyéspüspök áldotta meg a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárnak helyt adó épületet. Egy páratlan értékű forráskiadványt is bemutattak a Szombathelyi Egyházmegye Mária-tiszteletéről.

Megáldották a felújított Eölbey-házatSzombathely barokk szívének egyik jellegzetes és emblematikus épülete az Eölbey-ház. A valószínűleg Hefele Menyhért tervezte épület Eölbey János kanonok megrendelésére épült. 1945-ig egyházi tulajdonban volt, később a városi adóhivatalnak és múzeumnak is otthont adott. A rendszerváltás után az egyházmegyei karitász költözött ide, de a Werner Kórus is itt tartotta próbáit. A Püspöki Palotából költözött az Eölbey-házba a levéltár, ahol nagyobb terek álltak rendelkezésre a kutatómunkára, az iratanyag tárolására. Az épületet azonban korszerűsíteni kellett, hiszen a vizesedés sem a dolgozók egészségének, sem pedig az itt őrzött dokumentumoknak nem tett jót. Emiatt 2014 őszén kiürítették az épületet és megkezdődhetett a korszerűsítés. Dr. Veres András megyéspüspök 2016. március 7-én áldotta meg a belsőleg felújított épületet. Mint köszöntő beszédében mondta: szeretnék az épület külső rendbetételét is mihamarabb elvégezni és már most a bővítésen gondolkodnak, hiszen az egyházmegyében keletkező új, illetve előkerülő régi rengeteg iratanyagnak kell a hely. 

Megáldották a felújított Eölbey-házatEgy új kiadványt is bemutattak ezen a napon. A forráskiadványban a Szombathelyi Egyházmegye Mária-kultusszal kapcsolatos emlékeit ismerhetjük meg, méghozzá egy 1950/51-ben készült felmérés alapján. 1950-ben ugyanis a Rómában működő Nemzetközi Mária Központ egy Mária enciklopédia kiadását határozta el, amelyben igyekeztek összegyűjteni a Mária-kultusszal kapcsolatos valamennyi emléket a világegyház minden egyházmegyéjéből. Magyarországra és a Szombathelyi Egyházmegyébe is elérkezett a felkérés. Hazánkban éppen ezek az évek voltak az egyházüldözés legsötétebb évei, így csak néhány egyházmegye tudott a kérdéssel foglalkozni. Köztük a Szombathelyi Egyházmegye, így ennek köszönhetően egy páratlan értékű vallási, néprajzi, művészettörténeti leírás maradt ránk templomokról, azok berendezéseiről, a vallásosságról és a Mária-tiszteletről.

A kiadvány a Martinus Kiadóban vásárolható meg: Szombathely, Berzsenyi tér 3.

 

A teljes képgaléria a Martinus Kiadó nyílt Facebook oldalán tekinthető meg.