Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Brenner János Imaszövetség alakul a Szombathelyi Egyházmegyében


brenner-janosBrenner János Imaszövetség alakul a Szombathelyi Egyházmegyében. Célja, hogy papi – és szerzetesi hivatásokért imádkozzanak a hívek.  Dr. Veres András megyéspüspök köriratát közöljük. 


Főtisztelendő Paptestvérek! Kedves Hívek!

Jézus Krisztus azért jött el közénk, hogy „általa üdvözüljön a világ” (Jn 3,17). Ő mindenkit el akar juttatni az örök életre. Ezt a szent feladatot rábízta és örökségül hagyta egész Egyházára, és azon belül különleges módon a fölszentelt szolgákra: püspökeire, papjaira és diakónusaira. Napjainkban az új evangelizáció korszakát éljük, meg kell keresnünk azokat, akik még egyáltalán nem találkoztak Krisztussal.
Miközben a feladat egyre sürgetőbb, az elmúlt évtizedekben a papi és szerzetesi hivatások száma sajnálatos módon folyamatosan csökken szerte Európában, így nálunk, Magyarországon is. A Szombathelyi Egyházmegyének jelenleg a hat évfolyamon mindössze 5 papnövendéke van, miközben az elmúlt egy évben 7 paptestvérünket veszítettük el. Tennünk kell tehát valamit ennek a folyamatnak megállítása érdekében!
Főpásztori látogatásaim során rendszeresen felhívtam a hívek figyelmét arra, hogy egyéni imádságaikon túl a közös imaalkalmakkor is rendszeresen kérjék az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
A Szent Márton Jubileumi Évben új kezdeményezést hirdetek meg a Savaria szülöttjének pártfogása alatt élő Szombathelyi Egyházmegye hívei számára. Arra kérem mindnyájukat, hogy még buzgóbban imádkozzanak új papi és szerzetesi hivatásokért. Ennek érdekében a papság körében közel 10 éve már megalakult egy imaszövetség, de sokak kérésére elérkezettnek látom az időt arra, hogy a híveket is bevonjuk ebbe az imádságba. Örömmel tájékoztatom a paptestvéreket és a híveket, hogy 2016. április 17-én, Jó Pásztor Vasárnapján megalapítom a Brenner János Imaszövetséget, amelynek tagjai kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden nap elimádkoznak egy hivatásokért szóló felajánló imát, valamint tetszőleges titokkal egy tized rózsafüzért.
Akik szívesen csatlakoznak az imaszövetséghez, jelentkezési lapot a plébániákon igényelhetnek. Jelentkezni április 10-étől kezdve folyamatosan lehet, a jelentkezők számára pedig el fogjuk juttatni a felajánló ima szövegét.
Bízom benne, hogy a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál a hívek körében, és kitartó közös imádságunk meghallgatást nyer!