Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gellénházai ministráns kirándulás

2008.05.24. - Ministráns kirándulás (Gellénháza)2008. május 24-én reggel a gellénházai  "reptér" becenéven emlegetett központi parkolóból indult a busz, amely már előzőleg Petrikeresztúron és nagylengyelben felvette a ministránsokat.

Fél nyolckor sok kis álmos szem és a cseppet sem álmosabb kísérők lelkes csapatával, valamint Rába Imre plébános úrral, elindultunk Szombathely város felé. A tervek közt szerepelt a szombathelyi Sala Terrena, illetve a Biblia kiállítás megtekintése, a Székesegyház meglátogatása, valamint egy rövid ízelítő a szombathelyi Egyházmegyei Könyvtárból. Mindez persze kísérő, Dobri Mária segítségével és útmutatásával, akinek külön köszönet a színvonalas útmutatásért és elbeszéléséért!

Körülbelül tíz órára ért a busz a Megyei Művelődési és Ifjúsági központhoz, ahonnét átsétált a csapat a Székesegyház elé, ahol is Dobri Mária már kedvesen mosolyogva várt minket. Elsőként megtekintettük a székesegyházat, ami sokak számára nem volt ismeretlen, hiszem anno Várhelyi Tamás plébános is elhozta őket ide. Ennek ellenére a gyerekek kigúvadt szemekkel és feszült érdeklődéssel hallgatták Mária minden egyes szavát és ámulva csodálkoztak a sok érdekes, értékes és szép látni, illetve hallanivalón. Ezt követően belátogattunk a Sala Terrena-ba, megnéztük a Biblia - kiállítást, ami szintén nagy hatással volt a gyerekekre, hiszen, mint tudjuk, a Biblia Éve van és ezt nem is kellet hangsúlyozni, mindannyian tökéletesen tisztában voltak vele. Végül a könyvtárt vettük célba, ami az Egyházmegyei Kollégium első emeletén található. Érdekes volt, hogy a gyerekek közül sokan megkérdezték, hogy itt volt-e prefektus a közelmúltban Rába Imre atya, ami arra engedett következtetni, hogy a nemrégiben a gellénházi posztjára kinevezett atya sorsát figyelemmel kísérik, és egyben szeretik is Őt. Amit nagyon jó érzés volt megtapasztalni. Az Egyházmegyei könyvtár ismét valami különös hatással, szinte elvarázsolta a gyerekeket. Legszívesebben beleolvasgattak, belelapozgattak volna a sok csodálatos régiségbe, ami persze nem megengedett, és nem csupán állagmegóvási, hanem egészségügyi szempontból sem, tudhattuk meg.

Ezt követően elköszöntünk házigazdánktól és célba vettük az "Öreg Sam" éttermet, mert hát igencsak eljárt az idő, és a sok kis éhes szájról is gondoskodni kellett. A kellemes, családias hangulatú étteremben fantasztikus ebéddel vártak minket. Többen nem is tudták megenni teljesen az ebédjüket, holott az roppant ízletes volt, csak hát az adag méreteivel akadt problémájuk! Az étterem tulajdonosa, aki szintén ott sürgölődött a felszolgálás körül, mosolyogva meg is jegyezte nekik, hogy ha ízlik, tessék megenni az ételt.

Körülbelül egy óra alatt el is tudtunk indulni Sárvárra, amit a lurkók szinte a legjobban vártak, hiszen a Nádasdy vár és egy jó fagyizás - a Danubius Thermal Hotel kertjében - után a fürdőkomplexum volt a végső úti cél. A Nádasdy várban Imre atya egy rövid előadást tartott a vár történetéről, ezt követte a fagyizás, majd a várva várt fürdőzés.

Gyakorlatilag este 18 óra volt, mire el tudtunk indulni hazafelé, kissé fáradtan, ámde élményekkel gazdag, csodálatos napot magunk mögött hagyva!

Rába Attila

 

2008.05.24. - Ministráns kirándulás (Gellénháza)2008.05.24. - Ministráns kirándulás (Gellénháza)2008.05.24. - Ministráns kirándulás (Gellénháza)2008.05.24. - Ministráns kirándulás (Gellénháza)2008.05.24. - Ministráns kirándulás (Gellénháza)