Pusztay János előadóestje a Genius Savariensis Szabaegyetem Irodalmi Kurzusán
Különleges élményben volt része azoknak, akik a Genius Savariensis Szabadegyetem által szervezett irodalmi előadássorozat záró rendezvényét választották május 19-én, csütörtök esti programként. Pusztay János professzor úr válogatott a már megjelent, illetve a még kiadásra váró verseiből, költeményeiből.
Ahogy Dr. habil. Fűzfa Balázs bevezetőjében rámutatott, az mindig más és mindig egyedi, ha a költő mondja el a saját versét, főleg, ha olyan valakiről van szó, aki ennyire bensőséges kapcsolatban van a nyelvvel. A kezdetekről szólva elmondta, hogy körülbelül egy évtizede kereste meg őt a professzor azzal a kéréssel, hogy olvassa el addig megírt verseit és mondjon róla véleményt; érdemes-e neki ezzel foglalkoznia a továbbiakban?
A kezdeti megdöbbenés után – hiszen nem tudott Pusztay János ilyen irányú próbálkozásairól – következett az újabb meglepetés, milyen jók és izgalmasak ezek az alkotások, melyek között van rövid, pár soros, de hosszabb lélegzetű egyaránt. Azóta már több kötetben is napvilágot láttak, ezeket az előadás végén meg lehetett vásárolni és a szerző által dedikáltatni. Elsőként játékosabb verseiből adott elő néhányat, melyek alaphangulata vidám, áthatja őket a „létezés csendes derűje”, megelevenedett előttünk többek között a „Malac/karaj”, „Malacka/raj”, a „Nanaszán”. Majd következett a Mű mű című vers, hiszen „...van igazi tét és műtét, ...vannak igaziak és műlábak, ...van igazi öröm, de nincs műöröm, ...van igazi bor, de nem kell műbor”. Magát Fűzfa Balázst is megjelenítette egy vers erejéig. Gyerekversek is születtek tollából, melyeket unokáinak címzett, ezek két téma köré csoportosulnak, vannak az úgynevezett évszakos és a madaras költemények. A szerző a mai napig emlékezik arra a konkrét élményre, érzésre, pillanatra, mely verseit ihlette. Merített témát természeti és életképekből, koncertélményből, pillanatnyi hangulatokból. Írt haiku, 17 szótagból álló, rövid verseket és ezek mintájára alkotott „jaiku”, kevésbé kötött, hosszabb terjedelmű költeményeket. Foglalkozott a szerelem témakörével, beszélgetett az Úrral és születtek önéletrajzi jellegű írások is. Egy gondolat többször is foglalkoztatja a szerzőt: „Mit enged még a sosem késlekedő?” Reméljük még nagyon sok hasonlóan mély és gazdag érzelmekkel teli alkotást. Úgy gondolom, hogy aki kedvét leli a versírásban és akinek a nyelv ily magas fokú művelése van a birtokában, kell, hogy folytassa ezen mesterségét hallgatóságának örömére.
Szöveg: Rónainé Magyar Krisztina-Képek: Simon Katalin
