Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Jutalomkirándulás Győrben


Brenner-iskola diákjai Győrben2016. május 17-én, kedden a Brenner iskola énekkara és kiemelkedően teljesítő tanulói jutalomkiránduláson vehettek részt Győrben.


Brenner-iskola diákjai GyőrbenA délelőtt folyamán Kaszás Csaba 5. évfolyamos papnövendék mutatta be a szemináriumot és beszélt az ottani életről, mindennapokról. Az intézmény kápolnájában közösen énekeltünk a Szűzanya tiszteltére, a Brenner-teremben pedig együtt imádkoztunk Brenner János boldoggá avatásáért.

A győri székesegyház történetével és kincseivel ismerkedtünk a délelőtt hátralévő részében. A könnyező Szűz kegyképét, Szent László királyunk hermáját, Boldog Apor Vilmos püspök atya sírját tekintettük meg. Mindhárom ereklye történetét hallhattuk Tálos István nyugdíjas sekrestyés tolmácsolásában.

Brenner-iskola diákjai GyőrbenDélután az állatkertbe látogattunk, ahol sok különleges állatot és növényt csodálhattunk meg. A kissé borongós idő ellenére mindenki nagyon jól érezte magát. Tartalmas napot töltöttünk együtt és nem csak hitben hanem új ismeretekben is gazdagodtunk.

Szöveg: Virágné Geiszler Éva-Fotó: Lendli Erzsébet