Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szent Márton a példaképünk - Folytatódott a Szent Márton Találkozó szentmisével és püspöki búcsúztatóval


Szent Márton TalálkozóSzent Márton példakép a hit hirdetésére, az áldozatkész szolgálatra és a segítő szeretet  megvalósítására, mondta a Szent Márton Találkozón tartott vasárnapi szentmisén Veres András. A szentmise végén elbúcsúztatták a főpásztort, aki július 16-tól a Győri Egyházmegyét irányítja a továbbiakban. 


Szent Márton TalálkozóA Szent Márton Találkozó másnapján ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek a Székesegyházba. Ahogy a szervezők szerették volna, sok fiatal és család jött el a szentmisére.

Szent Mártonról elmondhatjuk, hogy lelkes és fáradhatatlan hithirdető volt. Minden alkalmat megragadott arra, hogy Krisztus evangéliumát hirdesse, mondta szentbeszédében Veres András. Nem egyszer az életét kockáztatta Márton, mikor bátran hirdette az evangéliumot. Konfliktust, üldöztetést kellett vállalnia, de mindennap újrakezdte az evangélium hirdetését. Krisztus evangéliumát úgy próbálta az emberek szívéhez közel vinni, hogy rávilágított a minden emberben meglévő jóságra, jóság utáni vágyra. És ekkor próbálta megértetni az emberekkel, hogy amit hirdet, az evangélium ott van minden ember szívének mélyén, vágyakozás szintjén.

Szent Márton TalálkozóSzent Márton áldozatkész apostol is volt. Ahogy mondta: Nem vonakodom a munkától. A munka nem teher. Öröm lehet ez az embernek, mert kibontakoztathatja Istentől kapott tehetségét, és így tudja mások életét gazdagítani. A hivatásból végzett munka pedig olyan örömmel tölti el az embert ami felülmúlhatatlan. Hiszen ez nem csak a másik embert gazdagítja, hanem azt is aki teszi. Ma is kellenek az ilyen példaképek.

Szent Márton készséges volt a segítő szeretetre. Krisztus evangéliumának szellemében Isten szeretetéről tett tanúságot. Mártonban megvalósult az az új ember akit Krisztus hirdetett meg: ő a szeretet, a béke és az irgalmasság hirdetője volt életével, munkájával, egész lényével, mondta Veres András.

Szent Márton TalálkozóA szentmise végén búcsúztatóra is sor került. Lendvai Rezső, a szombathelyi Székesegyházi Főplébánia Képviselőtestületének világi elnöke és Harangozó Bertalan kormánymegbízott köszönte meg András püspök atyának az elmúlt 10 évben végzett szolgálatát. Mint ismert: Ferenc pápa Veres Andrást nevezte ki a Győri Egyházmegye élére. Székfoglalóját július 16-án tartja 10 órakor a győri Bazilikában. 

A Szent Márton Találkozó vasárnap is folytatódik koncertekkel, tanúságtételekkel. Várunk mindenkit szeretettel! 

Fotó: Soproni Mónika