Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Zarándokúton Szent Márton és az Irgalmasság évében, Szent Márton, Szent Bernadett, Vianney Szent János és Szent XXIII. János pápa nyomában…..


zarándoklat fatimába2016. június 26-a szép hajnalán –Dr. Perger Gyula atya vezetésével- ismét útra kelt 48 zarándok. Ezúttal egy 11 napos /10 éjszakás/ hosszú út állt előttük az Altötting-Passau-Weltenburg-Strasbourg- Reims-Párizs-Chartres-Nevers-Tours-Lourdes-Ars- sur-Formans- La Salette-Sotto il Monte - sok élményt ígérő- útvonalon.


zarándoklat fatimábaA kis toronyi templomban celebrált, felkészítő hajnali szentmise után útnak indultunk, a résztvevők zöme a Toronyi Plébániához tartozó hívekből állt, de a többiek közül is sokan ismerték egymást hiszen 2015-ben együtt voltak egy szép Olaszországi zarándokúton. A minden kényelmi eszközzel jól felszerelt autóbuszon, ez a tény is garantálta a jó, szeretetteljes hangulatot.

Rövid pihenőkkel –Ausztrián keresztül-először a bajorországi Altöttingbe utaztunk. Altötting Németország egyik leglátogatottabb zarándokhelye, kiemelkedő rangú búcsújáróhely. A csodálatos Kegykápolna és Kegytemplom megtekintése után a három folyó -Duna- Inn-Ilz ölelésében fekvő gyönyörű városba, Passauba mentünk. Itt legnagyobb élményünk; Szent István királyunk özvegye, Boldog Gizella sírjánál -a Niedernburg Kolostorban - tett látogatás és tisztelgés volt. Ha történelemkönyvekben olvasunk,vagy történelemórán hallunk a férje halála után Passauba visszavonult királynőről az csak egy esemény a sok történelmi tény közt, de sírja,földi maradványai mellett állva úgy éreztük; találkoztunk a több, mint ezer éves magyar történelemmel. A himnuszt és a szózatot énekelve -a genius loci által is könnyekig meghatódva- koszorúztuk meg sírját, és talán még jobban átéreztük, megértettük identitásunkat, hogy mit jelent magyarnak lenni. Utunk során még többször-pl. Toursban, Szent Márton sírjánál is –elénekeltük majd kétszáz éves gyönyörű himnuszunkat, vagy a lourdes-i keresztút X. stációjánál is, mindenütt elhelyeztük a megemlékezés koszorúit is. Egy ilyen sok országon átívelő zarándokút során,- „idegenben”- valahogy másképp, mélyebben a szívbe hatóan hangzik, zeng nemzeti imánk, és általa - ilyenkor és itt- szinte kézzel fogható érzéssé válik a hazaszeretet, a „lélek gravitációja”. /És ezt az érzést akarja az „Európai Egyesült Államok” kiölni az emberekből/?!/ Európa egysége a termékeny sokféleség eredménye. Ha ezt egyszer kiölnék belőle, Európából az eredendően európait ölnék ki. A kis népek,- köztük hazánk –Európa lényegét védik, amikor a maguk külön arcához ragaszkodnak. Még az –épp utunk idején zajló- futball Európa-Bajnokság eseményei és lelkes szurkolói is azt bizonyítják; a hazaszeretet,az együvé tartozás érzése egy mindent felülíró prioritása a nemzeteknek./

zarándoklat fatimábaA délutáni órákban érkeztünk utunk következő állomására Weltenburgba, Bajorország legrégebbi bencés kolostorába, amelynek temploma az európai barokk legszebb épületei közé tartozik. A kolostor gyönyörű környezetbe közvetlenül a Duna partjára épült, az udvarában található étteremben módunkban állt megkóstolni a híres bajor söröket. Itt a sörfőzésnek 1600 éves hagyományai vannak. Az első éjszakai vacsora és a szállás Schnelldorf közelében volt. A korai reggeli után Strasbourgba indultunk. Az EU Brüsszel melletti második fővárosában, ahol az Európai Parlament is székel meglátogattuk a lenyűgöző méretű, XI-XV. században épült katedrálist, amely 142 méter magas tornyával ma a világon a 6. legmagasabb. Rövid városnézés után indultunk Reimsbe, ahol a francia királyok koronázó templomát tekintettük meg. A reimsi katedrális mind külsejével, mind belső tereivel, páratlan szépségű rózsaablakaival a francia gótika egyik legharmonikusabb alkotása. A katedrális bejárása során idegenvezetőnk, Gyöngyi élvezetes, kis történelem órát tartott az orléansi szűz kis pásztorlányról, Jeanne d Arc-ról és a százéves háborúról. A késő délutáni órákban indultunk tovább Párizsba. Vacsoránk és a szállás a körgyűrű mellett a külvárosban volt,egy kellemes kis hotelben,ahol két éjszakát töltöttünk.

zarándoklat fatimábaHarmadik nap reggeli után egész napos városnézésre indultunk Párizsba. Kegyes volt hozzánk az időjárás, velünk volt a Jóisten egész utunk során 20-25 fokos kellemes kiránduló idő volt leszámítva hazafelé úton az utolsó napot. Párizs belvárosa felé buszozva Irma asszony vezényletével elénekeltük a híres slágert, hogy ”Párizsban szép a nyár”, mert valóban gyönyörű szép napot fogtunk ki. Először természetesen az Eiffel toronyhoz mentünk, amelynek égbe nyúló ívei közt –tekintettel az itt és most zajló Európa bajnokságra- egy nagy futball-labda volt felfüggesztve. Aztán a Notre Dame gótikus kőcsipkéit csodáltuk meg, majd a Diadalívet, a Champs Elysées-t,a Concord teret,és voltunk a Momartre-on és a Pigall-on, megmásztuk a Sacre Coeur lépcsőit,és bolyongtunk a művészektől nyüzsgő Festők terén. Kihasználva a déli szabadidőt- a diáknegyed, a Quartier Latin egyik kis éttermében- ettünk egy finom, tipikus francia ebédet, megtapasztaltuk a párizsi pincérek bohókás, vidám udvariasságát. Aztán sétáltunk a közeli Boulvar de Szent Michael-en, ahova épp most „szökött be a Nyár”.

zarándoklat fatimábaNegyedik nap a korai reggeli után indultunk tovább Chartresba, ahol is a híres katedrálist tekintettük meg, ami a francia gótikus építészet egyik kiemelkedő alkotása és szinte teljes egészében eredeti állapotában maradt fenn. Ezt követően Neversbe indultunk, ahol a lourdesi látnok, Soubirous Szent Bernadett emlékének adóztunk. Szent Bernadett az itteni kolostorban élte élete második szakaszát, és itt is halt meg. Meglátogattuk a templomot, a kolostort és Szent Bernadett sírját. A templomban, Bernadett sírja mellett Gyula Atya által celebrált szentmisén vettünk részt. A délutáni órákban indultunk tovább és a Loire völgy érintésével, a gyönyörű vízi kastélyba, Chenonceauxba. A Loire völgyi kastélyok talán leghíresebbike, Medici Katalin egykori rezidenciája. Gyöngyi természetesen itt is, mint mindenütt rengeteg érdekes pluszinformációval halmozott el bennünket.

zarándoklat fatimábaAz esti órákban érkeztünk Toursba, Szombathely testvérvárosába. Reggeli után felfedeztük Szent Márton püspök városát, a csodálatos Székesegyházat, ahol Szent Márton sírja is található.  A templomban meglepetésünkre ismerősökkel találkoztunk; a szombathelyi Szent Márton Kórus néhány tagjával, akik a szombathelyi városi küldöttség részeként érkeztek a következő két napon zajló ünnepi eseményekre. Majd Szent Márton sírja mellett közös szentmisén vettünk részt.

zarándoklat fatimábaEzt követően utaztunk Szent Bernadett városába Lourdesba, ahol négy éjszakát töltöttünk. 1858. február 11. és július 16-a között a Szent Szűz, a „Szeplőtelen Fogantatás” 18-szor jelent meg itt, egy szegény családból származó, sokat betegeskedő 14 éves kislánynak, Bernadett Soubirous-nak. Azóta Lourdes a Szűzanya „orvosi rendelője”,a betegek vigaszhelye, ahova évente több,mint 5 millió ember zarándokol el. A szent forrás és a jelenések története ma is minden embernek szóló örök üzenet a hit gyógyító erejéről. Lourdes egy nagy hegyek ölelte kisváros festői környezetben. A legemlékezetesebb szentmise a jelenések helyén, a szent forrás mellett, a Grottánál celebrált magyar szentmise volt, amelyet lelki vezetőnk, Gyula Atya két magyar paptársával vezetett, s amelyen rajtunk kívül más magyar csoportok is részt vettek. A mise után végigjártuk a csodálatos környezetben lévő keresztutat, amelynek X. stációját Magyarország állíttatta 1912-ben. Miután meghatódva elénekeltük nemzeti imáinkat, megkoszorúztuk a csodálatos művészi alkotást. Mindhárom nap részt vettünk a zarándokok és a betegek este 9 órakor tartott gyertyás körmenetén. A mélyülő sötétségben egyre élénkebb fénnyel világító több ezer gyertya vibráló fénye, a menet közben messze hangzó gyönyörű énekek,- a zengő Ave Maria- a békesség és szeretet hangulatával töltik meg a teret, és felejthetetlen élménnyel ajándékozzák meg a résztvevőket.

zarándoklat fatimábaA nyolcadik napon egy egész napos fakultatív kirándulásra mentünk az Atlanti óceán partjára.  A kissé szitáló esős időben először Spanyolország északi részén /baszkföldön/ fekvő San Sebastiánba érkeztünk,ahol a katedrálist a városházát és a híres kagyló alakú tengeröblöt néztük meg. Majd délután Biarritzba utaztunk. Biarritz Franciaország népszerű és nyüzsgő nyaralóhelye,romantikus sziklás partvidékkel és a sziklákon pompázatos,színes hortenzia bokrokkal.

A kilencedik napon korai reggeli után indultunk a –Touluse-Nimes- Lyon útvonalon–Ars-Sur-Formans városkába, amely Vianney Szent Jánosról, a plébánosok védőszentjéről nevezetes. Meglátogattuk a bazilikát,amelynek főoltára felett díszes koporsóban fekszik Viennay Szent János romlatlan teste, majd szentmisén vettünk részt.

zarándoklat fatimábaMásnap reggeli után indultunk La Salettebe,az 1800 méter magason fekvő Mária Kegyhelyre,ahol két pásztorgyereknek jelent meg a Szűzanya. A csodálatos érintetlen környezetben fekvő zarándokhelyre egy félelmetes szerpentines, de gyönyörű tájon haladó úton lehet feljutni. A délutáni órákban utaztunk utolsó szálláshelyünkre Sotto il Monte-ba.

A sok buszozás fáradtságát enyhítette, hogy több szép filmet is megnéztünk a hosszú úton. Köztük a Szent XXIII. János pápa életéről szóló filmet is. Így az utolsó napon kíváncsian látogattuk meg szülőhelyének templomát, emlékmúzeumát és szülőházát. Ezt követően indultunk haza az Udine-Klagenfurt-Graz útvonalon, a Garda tó partján megszakítva utunkat Sirmione városát meglátogatva. Pontosan az eltervezettek szerint, este 23 órakor érkeztünk vissza Toronyba.

Összefoglalva elmondható, hogy egy csodálatos lelki élményekben is gazdag zarándokútról jobb emberként tértünk haza talán mindannyian. Elfáradtunk, hiszen 11 nap alatt 5500 km-t tettünk meg: átutaztuk szinte egész Nyugat-Európát, Spanyolországig. A kényelmes busz magas üléseiről lenyűgöző szépségű,változatos tájakat;hegyeket,völgyeket,folyókat,termékeny gabonamezőket láthattunk. A mai időkben a tv ,a számítógép az iPad korában mindez otthon egy kényelmes fotelban ülve is megnézhető,de mennyire más az „élő élmény”,mint a virtuális, mennyire eltörpül a hajnali kelések a késői vacsorák fáradtsága a minden érzékszervünkkel és lelkünkkel megtapasztalt élmények mellett. A Gyula Atya által celebrált lélekemelő szentmisék, a közös reggeli köszöntő, és az esti hálaadó imák és énekek a buszon szívbeható élményt jelentettek, mintahogy az is volt a céljuk; ”vizsgáljuk meg lelkiismeretünket” és legyünk fogékonyabbak a szépre, a jóra, az igazra! Ma, amikor a „kincs ,hír,gyönyör” hajszolása viszi, tévútra az embereket nagyon fontos lenne, hogy minél több ember vegyen részt zarándokutakon. Az ilyen úton az érző ember szíve csordultig megtelik szeretettel és teljesen másképp látja a világot. Végül köszönettel tartozunk két biztos kezű gépkocsivezetőnknek, Gábornak és Ákosnak. A La Salettebe vezető félelmetes mélységű szakadékok közt kanyargó szerpentinen sem féltünk, úgy vezettek. Köszönettel tartozunk kedves idegenvezetőnknek, Gyöngyinek,aki történészeket meghaladó műveltséggel mindent tudott és átadott nekünk a meglátogatott helyszínekről. A legnagyobb köszönettel Gyula Atyának tartozunk. Isten kiválasztotta és megáldotta Őt mindazokkal a kiváló képességekkel, amelyekkel javára, hasznára tud lenni a reá bízott „nyájnak.” Igaz jó pásztorként Ő volt kis csapatunknak nem csak lelki vezetője, hanem mindenre és mindenkire ügyelő, figyelő lelkiismerete is. Szelíd csendességet és megbocsátó szeretetet sugárzó egyénisége mindenkire jobbítóan hatott. Köszönet érte!

Szöveg: Dr. Molnár Rezső-Fotó:Bakó Csaba