Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Kiállítás II. János Pál pápa szombathelyi látogatásának 25 éves évfordulóján


Kiállítás a pápalátogatás emlékére1991. augusztus 19-én látogatott Szombathelyre II. János Pál pápa. Az évfordulón kiállítás nyílt a Székesegyházban. 


Immár 25 éveKiállítás a pápalátogatás emlékére a pápalátogatásnak, amely piros betűvel került feljegyzésre Szombathely város történelemkönyvében. A Szentatya augusztus 16. és 20. között tartózkodott hazánkban, és útja során számos várost meglátogatott. A vasi megyeszékhely, Szombathely is köszönthette a Katolikus Egyház fejét. A repülőtéren mutatott be szentmisét II. János Pál pápa. Ez volt az egyetlen nagyobb terület a városban, ahol több tízezer ember is elfért. A szertartást követően még a Püspöki Palota erkélyéről köszöntötte a rá várakozókat.

A látogatás ma is feledhetetlen élmény azoknak akik ott voltak. A Székesegyházban nyílt tárlat segítségével újra visszarepülhetnek a múltba, akik pedig nem voltak részesei a napnak, kicsit megízlelhetik ezt a nagy pillanatot. A tárlókban az eseményhez kapcsolódó relikviák láthatók. Belépők, útmutatók, kitűzők, a misekönyv, a pápai miseruha, a pápai zászló, számos újság, plakát amelyek a Szentatya látogatására készültek és persze sok fotó, amelyek a jeles nap pillanatait örökítették meg.

  Kiállítás a pápalátogatás emlékéreCsászár István egyházmegyei kormányzó nyitotta meg a kiállítást, akik első éves kispapként részt vett az előkészületekben, a lebonyolításban. Mint mondta: feledhetetlen élményt jelentett számára ez a nap. A tárlat egy hónapig látható a Szent Sebestyén oltárnál.