Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Új épülettel bővül a celldömölki Szent Benedek Katolikus Általános Iskola - videóval

alapkőletételAugusztus 23-án rakták le a celldömölki Szent Benedek Katolikus Általános Iskola új épületrészének alapkövét. Ha minden jól alakul a második félévben már birtokba vehetik az új termeket a diákok.

alapkőletétel1994-ben kezdte meg működését Celldömölkön a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola, akkor egy osztállyal. Mára már 13 osztály, 300 fős diákserege koptatja a padokat, ami nem csak pedagógiai, hanem infrastrukturális kihívást is jelent az intézménynek. A tantermek száma a jelenlegi, József Attila utcai épületben már nem bővíthető tovább. Ezért kerül sor egy új épület megépítésére. A tervek szerint hat osztálytermet alakítanak ki az épületben, de lenne itt tornaterem és egy konyha is – mondta a martinus.hu-nak adott interjújában Czupor Attila igazgató. A harmadik osztályig itt tanulnának majd a diákok, negyediktől költöznének a jelenlegi főépületbe. Több ütemben tervezik a teljes beruházást megvalósítani. Az első lépcsőben két osztálytermet alakítanak ki, aulával, a szükséges vizesblokkal. Ezeket – a remények szerint – már a második félévben birtokba vehetik a gyerekek. Örömteli, hogy folyamatosan bővül iskolánkban a diákok létszáma, mondta az igazgató. 

alapkőletételKormányzati és egyházmegyei forrásokból valósul meg a beruházás, mondta a martinus.hu-nak Varga Dezső, a Martinus Projektiroda Kft. ügyvezetője. Az építkezés összértéke több mint 100 millió forint.  

Az új épület néhány méterre a jelenlegi központtól található. Az ünnepélyes alapkőletételen Császár István, egyházmegyei kormányzó áldotta meg az alapkövet és az időkapszulát, amelyet ő, valamint Czupor Attila igazgató, Fehér László polgármester és Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője helyezett el. 

https://www.youtube.com/embed/_GA7pGzf0f0