Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Augusztus huszadika ünneplése Salomváron

augusztus 20-a SalomváronHármas hálaadásra gyűltünk össze augusztus huszadikán a salomvári templomban.

  


     augusztus 20-a SalomváronMegemlékeztünk ország- és egyház alapító első királyunkról, Szent Istvánról. Megköszöntük a Teremtőnek az új kenyeret, kérve, hogy minden család asztalára jusson belőle. Valamint Süle Ferenc atyára, egykori salomvári plébánosra emlékezve imádkoztunk, és lelki üdvéért került bemutatásra a szentmise.

      Az ünnepi szentmisét Mikolás Attila salomvári plébános mutatta be. Az elején került sor az új kenyér megáldására.

   augusztus 20-a Salomváron   A szentbeszédben elhangzott, hogy István király keresztény nevelést kapott, megkeresztelkedett és kereszténnyé vált. Az ország érdekeit mindenkor szem előtt tartva szakított a régi hagyományokkal és kész volt az új elfogadására, figyelve a kor jeleire. Ő maga és családja is példát mutatott a kor emberének. A nehézségek és küzdelmek hatására sem ingott meg keresztény hitében. Imre herceg halála után a Szűzanya oltalmába ajánlotta az országot,
Napjainkban is kell az idők jeleire figyelni. A keresztényeknek meg kell újulni lélekben és érzelmekben. Megújult lélekkel és az Egyház tanítását alaposan megismerve tudjuk csak hitünket megvédeni.

augusztus 20-a SalomváronIstván királyhoz hasonlóan Süle Ferenc atya is a hit őrzésén, megtartásán és továbbadásán fáradozott plébánossága egész idején. Képes volt az elnyomás évei alatt is vasárnapról-vasárnapra megtölteni a templomot. Továbbra is bizalommal kérjük magyar szentjeink oltalmát és Süle atya égi pártfogását.

A szentmise után vidám hangulatban fogyasztottuk el a megszentelt új kenyeret.

         Délután a helyi művelődési házban Mikolás Attila plébános atya és Árvay Sándor polgármester nyitotta meg a Süle Ferenc emlékkiállítást
A kiállítás október elsejéig szerda és csütörtöki napokon 14,00 és 16.00 óra között, péntek és szombati napokon 16,00 és 18,00 óra között látogatható meg. 

Szöveg és fotó: Hegedűs Ferenc