Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

„Gyermek nélkül, jövő nélkül, minden munkánk céltalan…” - Beszámoló a 2016-os 1Úton Nemzetközi Zarándoknap Kiscell szakaszának zarándoklatáról

1Úton zarándoknapZarándokcsoportunk idén immár harmadszor indult útnak a Mária út Csénye – Celldömölk szakaszán Czeglédiné Pupp Teodóra szakaszvezető irányításával, és Kovácsné Somlósi Márta koordinátor előkészítő munkájával.

1Úton zarándoknapUtunkat Karádi Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat celldömölki csoportjának vezetője, és Nagy László celldömölki egyházközségi elnök biztosította. Gondoskodtak róla, hogy mindig legyen számunkra elérhető innivaló, és az esetleges sérültek is folytathassák az utat autóval. Ugyancsak ők szervezték meg a zarándokok számára a szentmise utáni agapét. Hálásan köszönjük áldozatos tevékenységüket.

Idei zarándoklatunk célja az volt, hogy együtt imádkozzunk a gyermekvállalásért. A korábbi évekhez hasonlóan most sem kizárólag a Mária út Csénye - Celldömölk szakaszának útvonaláról jöttek velünk zarándokok. Voltak köztünk szombathelyi, ikervári, répceszentgyörgyi, csempeszkopácsi, porpáci, vásárosmiskei, zalaegerszegi zarándoktársak is. A Nagyné Bognár Katalin vezetésével Hosszúperesztegről indult kis csapat Mesteriben várt ránk. Nagysimonyiból Bődi Gábor szervezett közel 20 fős zarándokcsoportot, amelynek lelki vezetője Szakál Szilárd atya volt. Ők a celldömölki Romtemplomnál csatlakoztak hozzánk.

1Úton zarándoknapKora reggel több zarándoktársunk Sárvárról, Mesteriből, Porpácról, Ikervárról is kiment Csényére, hogy a szakasz teljes hosszát, a több mint 30 km-es utat végigjárhassák. Volt köztük 70 év feletti hölgy is, aki végig velünk zarándokolt. Az idősebb csényei asszonyok is elkísértek bennünket egy darabon, a bátrabbak pedig az Újmajori kápolnáig. Indulás előtt a Csepreg felé indulókkal együtt imádkoztuk el Böjte Csaba imáját a gyermekáldásért. Ezt az imát zarándokutunk minden állomásán újra elmondtuk: „Magányunkban térdre rogyva, eléd állunk Istenünk, csillagszemű gyermekarcért alázattal esdeklünk. Gyermek nélkül, jövő nélkül, minden munkánk céltalan...”

Wimmer Roland atya áldása után elindult az akkor még csak 17 fős csapatunk. A sárvári Szent László - király templomnál már sok zarándoktárs várta érkezésünket, hogy csatlakozhasson hozzánk Ezen a helyszínen a sarvarikum.hu internetes oldal képes beszámolót készített rólunk. A templomban Orbán István kanonok úr beszélt nekünk a gyermekvállalás fontosságáról. Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere is köszöntötte a zarándokokat. Ezután a kanonok úr megáldott bennünket, majd híveivel és az alpolgármester úrral együtt jött velünk jött a hegyközségi Kálvária templomhoz, hogy ott együtt imádkozzanak velünk. Az ekkor már 45 főre gyarapodott zarándokcsoportunk énekhangban is felerősödött.

1Úton zarándoknapSitkén ezúttal nem a Kálvária kápolnához, hanem a Dr. Saly László közösségi házba mentünk. Balasi István plébános úr és Szakál Szilárd atya híveikkel együtt kávéval, borral, házi süteménnyel vártak minket. Rövid pihenő után átmentünk a szomszédos Szentháromság templomba, hogy az előző évekhez hasonlóan a déli harangszó után a teljes Mária út összes zarándokával együtt, egy időben imádkozzuk el az Úr angyala imádságot. Böjte atya gyermekáldásért írt imája után István atya is szólt beszédében a gyermekvállalásról. Lovász Adrienn zarándoktársunk felolvasta Böjte Csaba ferences szerzetes üzenetét az 1Úton Nemzetközi résztvevőihez. Az üzenet így kezdődött: „Lelki vezetőként, ha gyógyszert kellene ajánlani népem, s Európa gondjára, bajára, gondolkodás nélkül egyetlen szót írnék a receptre: GYERMEKÁLDÁS!”

1Úton zarándoknapEzután visszamentünk a közösségi házba, mindannyian aláírtuk az atyának ez ügyben a pápához intézett levelét. Elfogyasztottuk az ebédünket, majd Szilárd atya áldása után továbbindultunk Mesteribe. Érkezésünkkor zúgtak a Szent Mihály templom harangjai. Az angyaloknak királynéja című énekkel vonultunk be a templomba. István atya már várt bennünket a helyi hívekkel. Velük együtt újra elimádkoztuk Csaba testvér imáját. Idén sem maradt el a vendéglátás. Itt már úgy érezzük magunkat, mintha hazajönnénk. Mesteriben a legfinomabb süteményekkel a zarándokokat várják. Nagyon hálásak vagyunk ezért a szívből jövő fogadtatásért István atyának és híveinek.

A celldömölki Romtemplomnál örömmel találkoztunk a Nagysimonyiból érkezett csoporttal, akik már vártak ránk. Kicsit megpihentünk az ódon falak között, énekeltünk, majd közösen indultunk célunk felé. A Nagyboldogasszony kegytemplomba a ”Köszöntünk tégedet, Mária” kezdetű énekkel vonultunk be. Az immár 74 főre duzzadt zarándokcsoportunk énekhangja betöltötte a templomot.

1Úton zarándoknapA zarándokok hálaadó miséjén Császár István egyházmegyei kormányzó úr prédikációjában kiemelte a gyermekvállalás fontos szerepét. Felemelő volt együtt imádkozni és énekelni a Mihályháza felől érkező zarándokcsoporttal, továbbá azokkal a testvéreinkkel, akik kisbusszal, vagy autóval jöttek, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén. A mise után Kirner Antal Zoltán atya, a kegytemplom plébánosa hívására a Kiscelli Szent Szűz szoborral rövid körmenetre indultunk a kegytemplom és a Kálvária épülete körül.

A körmenet után agapé várt bennünket, amit a Celldömölki Egyházközség mellett a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja is támogatott. A bencés kolostor még felújítás alatt áll, ezért az agapé most zsíros kenyér volt hagymával, amit jó étvággyal fogyasztottak a hosszú utat megtett zarándokok.

Zarándoklatunknak fontos célja volt, így a fáradtságot is könnyebben elviseltük.
A közös énekek, imák és rózsafüzérek segítettek minket, hogy gyorsabban fogyjanak a kilométerek.

Lélekben sokkal többen zarándokoltunk ezen a napon, mint ahányan a regisztrációs lapokon szerepelnek. Voltak, akik csak rövidebb szakaszokon jöttek velünk, és voltak, akik csak a házuk kapujáig tudtak kijönni, hogy integessenek nekünk. Ezzel kifejezték hozzánk tartozásukat, imáikkal pedig segítettek bennünket az úton.

Hálásan köszönjük Wimmer Roland, Orbán István, Balasi István, Szakál Szilárd és Kirner Antal Zoltán atyáknak, hogy közreműködésükkel maradandó lelki élményt nyújtottak az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap Csénye-Celldömölk szakasz zarándokainak.

Szöveg: Kovácsné Somlósi Márta