Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Orgonamegáldás a nemeskeresztúri templom búcsúnapján


orgonamegáldás nemeskeresztúron2016. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztaltatásának ünnepén, a nemeskeresztúri templom búcsúnapján sokan ünnepeltek a Jánosházi Plébánia hívei közül.


orgonamegáldás nemeskeresztúronAz ünnepi szentmise keretében Zakó Jenő nemesbődi plébános úr - aki nagyszülei révén e településről származik - megáldotta a templom felújított orgonáját. Vele együtt misézett Bodorkós Imre plébános úr, valamint Böjti Balázs és Tóth András atyák. A szentmisén részt vettek Rába Gyula polgármester, Herczegné Kovács Márta alpolgármester, és a település önkormányzati képviselői is.

orgonamegáldás nemeskeresztúronA 111 éves Angster orgona több, mint 20 évig nem szólt, annyira rossz állapotban volt. Márffy Dezső végezte a felújítási munkákat, melynek köszönhetően az orgona gyönyörű hangja betölti most a templomot. A szentmise elején még orgonaszó nélkül kezdődött az ünneplés. Először szenteltvizet áldottak meg az atyák, majd szenteltvízzel hintették meg és tömjénezéssel áldották meg a hangszert. A Dicsőségre szólalt meg az orgona. Jenő atya szentbeszédében a szent Kereszt dicséretéről, üdvöt ajándékozó titkáról tanított minket. Marton Bence látta el az ünnepi szentmise kántori szolgálatát, és a szentmise után néhány orgonadarab által mutatta be az orgonát a híveknek. Az este búcsúi agapéval, szeretetvendégséggel zárult a kultúrházban.

Fotó: Horváth Zoltán