Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

KÉSZ előadás Körmenden

orsos zoltán előadásaA körmendi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) második féléves programsorozatának nyitó összejövetelére – szeptember 20-án – ezúttal is sokan voltak kíváncsiak, városunkból és a környező településekről egyaránt. Az előadó - Orsos Zoltán csákánydoroszlói plébános – személyes tapasztalataival kiegészítve, a cigánypasztoráció alapjairól, irányairól és korlátairól tartott vetített képes beszámolót. 

Bevezetőjében a plébános úgy fogalmazott: „Nyissuk ki a szívünket, lelkünket a lét perifériáján élők felé! Ez egyedül, közös összefogás nélkül nem megy. Nem bíráskodásra, ítélkezésre, hanem megbocsátásra van szükség. Ahogy vasárnapról vasárnapra azon elmélkedünk, hogy mit tegyünk a szentmisén tapasztalt krisztusi kegyelem révén, úgy most is gondolkodjunk el azon, hogy az elhangzottak mire buzdítottak, buzdítanak minket.”

Zoltán atya a cigánypasztoráció alapját az evangélium hirdetésében látja. Mint mondta: az örömhír átalakít, és ha az ő életét megváltoztatta, akkor ez más emberek esetében is lehetséges. Ennél forradalmibb és egyben hatékonyabb eszköz nincs. Ezen kívül fontos a kiengesztelődés és egymás kultúrájának a megismerése is (Gyökössy Endre író szerint: megismerés nélkül nincs szeretet).

Orsos Zoltán ezután néhány kisebb-nagyobb cigány lakta települést említett, kellemes és kevésbé kellemes élményeivel színesítve bemutatta a kisebbség szokásait, életmódját. Hangsúlyozta: „A cigány nép számára is otthon az egyház. A templomban nincs megkülönböztetés, nincsenek rangok; ott mindenki Isten gyermeke.”

A kisebbség támogatása nemes feladat, de mint minden missziónak, ennek is vannak korlátai. „A cigány népcsoportra nagyban jellemző a babonaság, és az is nehezíti a pasztorációt, hogy lekötik őket a megélhetési gondok, nem alakul ki bennük jövőkép, mert máról holnapra élnek; a cigány szó pedig mára már negatív értelmet kapott, így nem csoda, ha néhányan nem vállalják a származásukat”. – folytatta a lelkipásztor.

Az előadó befejezésül megosztotta a hallgatósággal a jövőbeni terveit, elgondolásait, melyek között szerepel egy oktatási központ létrehozása. „Teréz anya szavaival élve: Minden nap csak egy kis lépést tehetsz messzi célod felé. Elhatározásom, hogy cigány lelkipásztori munkatársakat képezzek, be szeretném vonni a faluban élő kisebbséget a plébánia életébe, kultúrájukat megismertetni a magyarokkal, a gyermekek iskolai érvényesülésének, lelki-szellemi fejlődésének segítése; és szándékomban áll egy cigánypasztorációs központ megalapítása is.” – zárta gondolatait a csákánydoroszlói plébános.

Szöveg: Vilics Eszter-Fotó: Bedőcs Gyula