Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Add magad! - 72 óra kompromisszumok nélkül

72 óra kompromisszumok nélkülAz országos 72 óra kompromisszum nélkül c. önkéntes akcióhoz csatlakoztunk idén több szakkollégista társammal. Kisebb csapatokba verődve valósítottunk meg különféle projektet az október 7-9-i hétvégén. 


72 óra kompromisszumok nélkülElső projektünk során ellátogattunk a rumi gyermekotthonba, ahol az egyéb korlátozottsággal élő gyerekeknek igyekeztünk szebbé varázsolni a délutánjukat. Vittünk nekik arcfestést, kézműves foglalkozást, sőt  egyik lányunk mini táncházzal is megörvendeztette a kicsiket-nagyokat egyaránt. Mindezek mellett éreztük, hogy nagyon sokat jelentett a gyerekeknek az ottlétünk, a velük való törődés, egy ölelés, egy mosoly... A belőlük sugárzó szeretet és hála nagyon nagy töltekezési lehetőséget adott nekünk is.

 

72 óra kompromisszumok nélkülA második napon a szakkollégium udvarán tevékenykedtünk, előkészítettük a majdani fűszernövénykertünk helyét és talaját. A fiúk alapvetően szép és precíz munkát végeztek, de azért a lányok is besegítettek a szépítgető fázis munkálataiba, így lett teljes az eredmény.
Sor került még a lépcsőházak dekorálására, "életképeket" vagyis elmúlt események fotóit tettük ki a falakra, hogy ezáltal is otthonosabbá tegyük a kollégiumot.

 

72 óra kompromisszumok nélkülAz állatbarát szakkolisok egy részével, egy másik projekt alkalmával a Fekete István Állatvédő Egyesült által működtetett menhelyet céloztuk meg. Nagyon jó volt látni, hogy az emberek  törődnek a gazdátlan kutyusokkal is, ugyanis rajtunk kívül még sokan vitték sétára az ott élő ebeket.

A legutolsó projektünk a börtönlátogatás volt, melynek keretében bepillanthattunk a börtön falai mögé, a rabok mindennapjaiba, sőt beszélgettünk is velük."

Összességében nagyon jóleső érzés volt közösen munkálkodni egy jó ügy érdekében, így jövőre is csatlakozunk a 72 órához!

Szöveg és képek. Szmodics Petra