Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A kisújfalusi Jézus Szíve kápolna megáldása

KápolnamegáldásOktóber 16-án, vasárnap délután örömmel gyűltek össze a kisújfalun lakó hívek,  és örömmel jöttek Egyházasrádócról és távolabbról is, mert a hívek szándéka szerint huszonöt évvel ezelőtt felépített és felszentelt kápolna megújult, és illett, hogy ismét ünnep legyen.


 

KápolnamegáldásBárdosi István esperes plébános és jó szándékú segítői, hívei  huszonöt évvel ezelőtt az önkormányzattól kérvényezték a romos épület átadását kápolna céljára. A munkálatok hamar megkezdődtek. Szinte egyik napról a másikra felkerült a Sevillei harangjátékokra készült harang a toronyba! Igen, a harang egy igazi különlegesség, melyre Bárdosi plébános úr különösen büszke volt! A méltán híres harangjátékra készült, de mivel sehogy sem illett hangzása a többihez, más helyet kerestek neki. Így kerülhetett az akkor elkészült Jézus Szíve kápolna díszeként a toronyba és a hangja – bár a harangjátékhoz nem felelt meg – a helyiek számára a legszebb harang hangzás!

A kivitelezést követően 1991. október 6-án Dr. Konkoly István akkori megyéspüspök szentelte fel a Jézus Szíve kápolnát.

 

Kápolnamegáldás„Az évek e kápolnát sem kímélték, a 25 év nyomai láthatóak voltak, ezért 2010-ben elhatároztuk, hogy kis kápolnánkat megmentjük, felújítjuk. – olvashattuk a kápolna melletti kis képdokumentáció magyarázatát. -  Elhatároztunk, nem hagyjuk, hogy az enyészeté legyen, hanem méltó módon gondoskodunk róla. Megpróbáljuk előteremteni a felújításhoz szükséges anyagi forrásokat, építő anyagokat és társadalmi munka kereti között végezzük el a munkálatokat. Felajánlásokat hamar kaptunk! A munkálatok megkezdése előtt Kövi János tervező segítségét kértük. Ő egy tanulmány elkészítésével segítette munkánkat, melyben részletesen ismertette az állagmegóvás érdekében elvégzendő munkálatok menetét. A munkafolyamatok az ő javaslatai szerint kezdődtek és folytatódtak. Mára a kápolna felújítása befejeződött. A jövőt tekintve pedig igyekszünk továbbra is “jó gazda” módjára gondját viselni az épületnek, bízva abban, hogy gyermekeink példánkat követve óvják kápolnánkat az útókornak és 25 év múlva újra együtt ünnepelhetjük az 50 éves évfordulót, büszkén tekinthetünk vissza és előre!”

 

Kápolnamegáldás„Köszönjük mindenkinek, aki bármi módon hozzájárult eddig és hozzájárul ezután is a munkálatokhoz! Itt szeretnénk megköszönni azok segítségét, akik ma már nem lehetnek közöttünk, de 2010-ben még velünk együtt terveztek: Bazsó Ottónak, Ifj. Galambos Jenőnek, és édesapjának Galambos Jenőnek, Horváth Zoltának, Kövi Jánosnak, Móricz Józsefnek a kápolna építőinek és a felújításban résztvevőknek, Kisújfalu és Egyházasrádóc azon lakóinak, akik a kápolnát 25 évvel ezelőtt megépítettek, gondozták, és azon lelkes segítőknek aki a felújítási munkálatok kezdetekor még velünk lehettek.”

 

A kápolna megáldásával együtt a kápolna falán egy emléktáblát is állítottak a tíz éve elhunyt Bárdosi István plébános úr emlékének. A kápolnát  Rátkai Imre plébános úr a az emléktáblát  Takács László nádasdi plébános úr áldotta meg, aki a szentmisén a szentbeszédet tartotta.

Szöveg és fotó: Salamon Viktória