Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

72 óra kompromisszum nélkül 2016-ban, Szombathelyen


72 óra kompromisszum nélkülAz október 7-9. között rendezték meg idén a 72 óra kompromisszum nélkül c. önkéntes akciót, melyhez többen is csatlakoztak Vas megyéből. Számos projekt valósult meg Szombathelyen, de Kőszegen, Bobán, Körmenden és Szentpéterfán is szorgosan dolgoztak a fiatalok ezen a hétvégén.



„ARANYOM, EZÜSTÖM NINCS, DE AMIM VAN, NEKED ADOM”

APCSEL 3,6

 

72 óra kompromisszum nélkülSokszínű volt a projektek palettája az idei akcióban is. Voltak, akik idősek otthonába látogattak el, s velük beszélgettek, műsorral és agapéval kedveskedtek az ott élőknek, voltak, akik egy gyermekotthonba vittek örömet a piciknek kézműves foglalkozás, arcfestés, és táncház formájában. Egy kisebb csapat a szombathelyi börtönben tett látogatást, mely látogatás során a fiatalok a rabokkal beszélgethettek. Ez egy különleges projektnek bizonyult. Akadtak olyanok is, akik a könyvtárosok munkáját segítették, könyveket pakoltak – portalanítottak, vagy éppen egy oviban tevékenykedtek, de néhányan az állatmenhely gazdátlan kutyusairól is gondoskodtak pár óra erejéig. Mások a természet megóvását is fontosnak tartották, az erdőszéleket, utakat tisztították meg az eldobált szeméttől. 

72 óra kompromisszum nélkülA fiatalok egy része időt szánt arra is, hogy a közösségi házukat, terüket felújítsák, otthonosabbá tegyék azt, s a plébánia udvarát rendbe rakják. Volt lombsöprés, gazolás, kapálás, söprés – mindenki jó kedvvel és lelkiismeretesen végezte a rábízott munkát. Jó hangulatban, jó társaságban, „öröm-önkéntességben” telt az idei 72 óra. Jövőre is magunkat adjuk!

Köszönjük a Szombathelyi Egyházmegye és a KÖSZ Program támogatását!