Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szent Márton ereklyéje is látható a Szent Márton-héten Szombathelyen

Szent Márton koponyaereklyéjeSzombathelyen három ereklyét is őriznek a szenttől. Ezek közül most az is látható majd, amelyet eddig a székesegyházi Szent Mártonról készült hermában őriztek. November 9-én mutatták be a sajtó képviselőinek az ereklyét. 

 

Szent Márton koponyaereklyéje és a Szent Márton oltár103 év után látható újra Szent Márton fej ereklyéje, amely 1913. június 13-án érkezett Szombathelyre Toursból, és június 15-én ünnepélyes keretek között helyezték el a szent relikviáját a Székesegyházban. Az ereklyetartó herma Tóth István szobrászművész alkotása. Ennek süvegrészében helyezték el az ereklyét, a hitelességet igazoló okiratot illetve egy Mikes János püspök által írt levelet, amelyet több pecséttel is elláttak. November 7-én bontották ki az ereklyetartót és vették ki a relikviát. A Szent Márton-hét liturgikus eseményei idején lesz látható az ereklye a Szent Márton oltárnál, mondta a sajtótájékoztatón Császár István egyházmegyei kormányzó. Kiemelte: az ereklye révén közelebb kerülhetünk Szent Mártonhoz, az ő példáján keresztül pedig jobb keresztények lehetünk. 

Szent Márton koponyaereklyéje és a Szent Márton oltár.sajtótájékoztatóAz elmúlt években azért dolgoztunk, hogy Szent Márton és Szombathely eggyé forrjon az emberek tudatában és elválaszthatatlan legyen egymástól, mondta dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere. Erről szóltak  a programok, erről szóltak az elmúlt évek amik újra a figyelem középpontjába helyezték a vasi megyeszékhelyt. 

Szommer Ildikó, a Szent Márton Programiroda vezetője  kiemelte: az elmúlt években szervezett eseményeket úgy alakították, hogy azokban Szent Márton lelkiségének vonásai: a jóság, a szeretet, az egymásra és az elesettekre figyelés, a közösség tükröződjenek, amik mai korunknak is követendő példát kell, hogy jelentsenek.  

2016. november 12-én, szombaton, a Székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisével lezárul a Szent Márton Jubileumi Év. Az elmúlt 12 hónapban a Szombathelyi Egyházmegye igyekezett ráirányítani a figyelmet Szent Márton életére, lelkiségére. Ennek szellemében szerveződtek programok, amelyek közül néhány:

- 2015-2016 – Szent Márton ereklye zarándoklata a Kárpát-medencében
- 2015-2016 – Szent Márton Akadémia
- 2015. december 3. – Szent Márton ládája elnevezésű jótékonysági akció elindítása
- 2016. április 2. – Családtalálkozó a Pannonhalmi Apátságban
- 2016. június 20-25. – Gyalogos zarándoklat Szombathely-Pannonhalma között
- 2016. július 9-10. – Szent Márton Találkozó

Ezekben a napokban Európa minden részében hajléktalanok, elesett, szegény emberek készülődnek  életük nagy utazására Rómába, mondta Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász vezetője.  Ferenc pápa hívta meg őket az irgalmasság szentévében Tours-i Szent Márton november 11-i ünnepnapja alkalmából. Magyarországról a Katolikus Karitász jóvoltából, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szervezésében november 10-én negyven zarándok kel útra Szombathelyről. Valamennyien a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szombathelyi - RÉV Szolgálat, a Szikla Nappali Intézmény  -vagy kemenespálfai Szent Pál Szociális Központ intézményeinek ellátottjai, többségük volt szenvedélybeteg.