Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Könyvtári délután a Brenner-iskolában

Brenner könyvtári délutánImmár negyedik alkalommal rendezték meg november 16-án a szombathelyi Brenner-iskolában a rendhagyó iskolai könyvtári délutánt. 13 órától este 7 óráig fogadták a rendezvényre érkező tanulókat és hozzátartozóikat: szülőket, nagyszülőket, testvéreket és barátokat.

Brenner könyvtári délutánVendégeinket sokszínű programokkal vártuk, mindenki megtalálhatta az életkorának és az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot.

Két látványos helyszínt alakítottunk ki. Az olvasóteremben egy könyvtári bűntényt kellett felderíteni, a tettest egy logikai feladvány segítségével lehetett megtalálni. A kölcsönzőtérben szabadulószobát rendezett be egy most már könyvtárosként dolgozó volt püspökis (brenneres) diákunk. A "kémiai laboratóriumba" zárt csapatok csak úgy juthattak ki, ha az elrejtett feladványokat együttműködve, pontosan és adott időre fejtették meg. Köszönjük Márczi Renátának a hatalmas sikerű programot!

Brenner könyvtári délutánA legtöbben a pokémonvadászatnak álcázott könyvtárhasználati feladatok megoldására vállalkoztak. Friss irodalmi kvízeket, könyvtári rejtvényeket és feladványokat készítettünk a gyerekeknek és a kihívásokat kedvelő felnőtteknek. Egy régi írógépen kipróbálhatták a gyerekek, hogy mennyire nehéz szépen lemásolni egy rövid verset.

Idén sem maradhatott el a kézműves foglalkozás, ahol a könyvtárban fellelhető, újrahasznosítható anyagokból készülhettek szebbnél szebb díszek.

Egy csendesebb helyszínen könyvekről, könyvtárakról szóló, főként humoros kisfilmeket vetítettünk az érdeklődőknek. 

Rendezvényünkkel az olvasás fontosságára és az információs műveltség kialakításának szükségességére irányítottuk a figyelmet, miközben bemutattuk az iskolai könyvtárban rejlő számtalan lehetőséget. 


Szövg és fotó: Iványiné Nagy Kinga