Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szerelem, szexualitás, Isten


TestteoNovember 20-án, a „Szerelem, szexualitás, Isten elnevezésű” lelkinapon 16-20 év közötti fiatalok gyűltek össze a Martineumban, hogy a Testteo’s csapat vezetésével közösen gondolkodjanak e témákról:

a nőiesség ajándéka, a férfiasság ereje és célja, szerelem, együttjárás, hűség, elköteleződés, szexualitás, intimitás, a házasság előtti együttélés, tisztaság.


 


 

TestteoDe mi is az a test teológiája, és kik a Testteo’s csapat tagjai?

II. János Pál pápa röviddel megválasztása után szerdai nyilvános katekézisei során egy gazdag, bibliai alapokra épülő tanítást fogalmazott meg. E beszédeinek gyűjteményét nevezzük a test teológiájának. A téma jelentőségét mutatja, hogy a pápa öt éven keresztül beszélt a test teológiájáról. A test teológiája több a házasság és a szexualitás magyarázatánál, az emberi élet egészének értelméről szól. Segítséget ad ahhoz, hogy az ember megértse önmagát és helyét a világban. A pápa a Szentírásra és a katolikus hagyományra alapozza a tanítását, nem új törvényeket ad, hanem az eddigiek teljes szépségét tárja fel.

A Testteo’s csapat II. János Pál pápa e tanításának továbbadásával foglalkozó fiatalok közösségét jelenti.

 

A test teológiájáról szóló bevezető előadás után személyes tanúságtételek következtek, majd kiscsoportos beszélgetések, kérdezz-felelek.

A fórumon feltett sok-sok kérdés és a résztvevők visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy érdemes lenne még foglalkozni e témával!

A záró szentmisét Óra Krisztián és Pete-Polgár Máté atyák mutatták be, a zenei szolgálatért pedig köszönet az Esti 8-as zenekarának, az Akkordnak.

 

Részletek a fiatalok visszajelzéseiből:

 „A tanúságtételek fogtak meg a leginkább. Nagyon tetszett az egész Testteo’s csapat kisugárzása.”

„A lelkinapon elhangzottakból rengeteg tanulságot, érdekes információt viszek magammal, amik nagy hatással voltak rám.”

„A gondolat, amit magammal viszek: teljes szeretetre való törekvés. Megéri várni az igazi társra.”

 

Szöveg és fotó: Kissné Takács Eszter

További információ: www.testteo.hu